Szolgálat 85. (1990)
Tanulmányok - George Aschenbrenner - Baranyi Imre: Az egzámen, a szellemek megkülönböztetésének útja
1. Az egzámen pozitív értékelése A formális egzámen imaidő, amikor megtapasztaljuk, hogy a nap minden részeseményében szeret minket az Isten, sőt bizonyos helyzetekben méginkább elárasztana szeretetével, ha belső magatartásunk és külső megjelenési formája más lenne. Ez a felfogás figyelmeztet: az egészséges önértékelés végső soron és megmásíthatatlanul az Atya iránti szeretetből fakad, és a jézusi győzelemben éri el tetőfokát. Ezzel nem emeljük ki, de nem is tagadjuk gyönge, bűnös voltunkat, hanem alázatos vigasztalással tölt el e tudat: Jézusban, személyes Megváltónkban állandóan elérhető számunkra Isten kegyelme. Ily módon a bűnös állapotunkra gyakorolt hatás nem rombolja le önértékelésünket, hanem fölépíti az apostoli alázatosságot, amely a valódi önérzet forrása. Az egzámen ilyen értékelése megóv attól, hogy azt összezsugorítsuk, napi aktivitásunk általános felülvizsgálására szűkítsük, de attól is, hogy bűnösségünk egyoldalú kiemelésévé váljon. Ha ugyanis az egzámenben főképp Isten irántunk való szeretetéről van szó, akkor benne nem a félelem, nem a bűntudat, hanem a hála kapja a legfőbb affektiv szerepet. Természetesen ez a hála a gyarló ember hálája, aki csodálkozva tanulja, hogy az Atya szeretete mindenből képes jót előhozni, még az ember bűnösségéből is. 2. Az egzámen a rendelkezésre állás szolgálatában Arrupe generális atya így ír az "apostoli elérhetőségről" a Jézus Társaság tagjaihoz intézett levelének befejező részében: "A mi alkalmazásunkban az ignáci rendelkezésre állás garancia és elengedhetetlen feltétel (conditio sine qua non) Társaságunk és az Egyház számára, és az üdvösséghez vezet." Ezért a napi egzámen elsődleges eszköz az ignáci, valójában az apostoli rendelkezésre állás készségének megőrzésére. A formális egzámen, amint már mondottuk, imádság, mind az öt részében. Ha rendszeresen végezzük, elvezet az informális egzámenhez. Ez nem más, mint sajátságos hitérzékenység, amely mindjobban áthatja a személyt, betölti egész napját. Szert teszünk általa egy különös képességre, hogy mindenben felfedezzük az isteni "jelenlét" minőségét. A "jelenlét" azután segíti az egyént, hogy felismerje magában, a különböző helyzetekből, az apostoli rendelkezésre állás és rugalmasság kegyelmét. Azon mélységes hitmegtapasztalásban éljük ezt át, amely személyi önazonoságunkban és abban a biztos tudatban gyökerezik, hogy szeret az Isten. A keresztény biztonságérzet alapja ez! Mert ha egy személy a biztonságát nem Istenben, hanem pl. munkájában találja meg, vagy ha ez a biztonság bizonyos helyhez, személyhez, tekintélyhez, köztisztelethez kötődik, akkor makacs merevség áll be, amely aláássa a rendelkezésre állás készségét. Érvényes ez az ellenkezőjére, a változás rendetlen kívánására is, amikor a személyes elkötelezettség annyira felületes, hogy az illető nem törődik azzal, vajon elmozdítják, vagy hová helyezik; számára csak az a fontos, hogy elhagyja eddigi helyét. A rendelkezésre állásban a legalapvetőbb a szív Isten hívására való készségének és érzékenységének elsőrendűsége, amit nem lehet egyszerűen kiegyenlíteni a munkával vagy helyváltoztatással. Rendelkezésre állhat va31
