Szolgálat 84. (1989)
Élet a plébánián - Teleki Béla: A vasárnapi istentisztelet főbb kérdései
be a Szentírás az emberek tapasztalatait? A lecke és evangélium bevezető szövegeinek gyakorlása.) A negyedik szakasz témája: ’A jelek ősélménye - a hit jelei." (Mit jelent a kép és a jelkép életemben? Hol fejeznek ki a liturgia jelképei életet és kapcsolatot? Begyakorolják a család Éucharisztia-ünneplésének közös előkészítését.) Az ötödik szakasz anyaga: "A hit forrásai - a mindennapi hit." (Hogyan kapcsolódhat eggyé a hit és a mindennapok tapasztalata? Elemzik az egyházi évet. Gyakorolják a bűnbánati istentisztelet előkészítését és levezetését.) Az öt tanulmányi szakasz után a résztvevők záró vitát folytatnak kis csoportokban, ahol saját lehetőségeiket és bevetésüket mérlegelik. A kurzus bevégzése után a jelöltek nincsenek magukra hagyva munkájukban. Minden espereskerületben működik egy felelős személy, aki 2- 3 hónaponként összegyűjti egy-egy estére a kerület istentiszteleti kisegítőit. Főképp tapasztalatcserét folytatnak. Évente egy-egy továbbképző hétvégen vesznek részt. Tapasztalatok: 1. Bár a jelölteket maguk a plébániák küldik a kurzusra, mégis sokszor a paphiány termékeinek tartják a kisegítőket az istentiszteletnél. 2. Mások "miniteológusokat", "az istentisztelet technikusait" látják bennük.3. A kurzusok időbeli megterhelést jelentenek a résztvevőknek, s mégsem igénylik, hogy a követelmények csökkenjenek. 5. Pap nélküli istentiszteletek A pap nélküli istentisztelet nem újdonság az Egyház életében és történelmében. Gondoljunk pl. a magyar licenciátusokra, akik plébániák élén álltak, a szentmise kizárásával a legkülönfélébb istentiszteleti formákat vezették. Mindig voltak csoportok, akik rózsafüzér-imádságra, a Szentírás elmélkedésére stb. összejöttek pap nélkül. Újabban a "pap nélküli vasárnapi istentisztelet" egyre gyakoribb jelenség a szórvány lelkipásztorkodásban és kisebb közösségeknél. Hivatalos formája Hugo Aufderbeck (+1981) erfurti püspök nevéhez fűződik, aki 1965. ápr. 30-án engedélyt kapott a római Szent Offíciumtól, hogy igeliturgiát vezethessen be áldoztatással a vasárnapi szentmise helyett, olyan községekben, amelyeknek nincs papjuk. Ez az istentiszteleti forma elterjedt az NDK-ban, NSZK-ban, Hollandiában, Franciaországban, Ausztriában stb., és Dél-Amerika, Afrika országaiban különös és sajátságos jelentőséggel bír. A szentmisén kívüli szentáldozás lehetőségeit a De cultu mysterii eucharistici (1967. V. 25.) és az Inter Oecumenici instrukciók tárják elénk. Vitathatatlan, hogy az istentisztelet összetartó erőt képvisel a keresztény közösségben; ha elmarad, lelohad a hívek lelkesedése, lankad a vallási életvitel. Napjainkban egyre több kisebb faluban zárják be az iskolákat és egyéb közösségformáló objektumokat. Ha az istentiszteleti összejövetel is - mint végső támasz - elmarad, a falvak helyzete végzetessé válik. Sántít az az okoskodás, hogy járművekkel bejöhetnek a hívek a központi fekvésű és 77
