Szolgálat 84. (1989)

Tanulmányok - Németh József: Giovanni Battista Montini, VI. Pál pápa

csoportokat a "Katolikus akció ifjúsági egyesülete" címen vonták össze, és lemondtak mindennemű sportszervezésről és atlétikai tevékenységről. Montini tovább folytathatta aktivitását mint lelki tanácsadó. Nehéz szívvel magyarázta meg az egyetemistáknak az új helyzet kényszerűségét, melyben a hivatalos egyház nem akarta "a még pislogó mécsest kioltani". Azon volt, hogy egyetemistái lelkiismeretét képezze, a liturgiát megelevenítse, és fel­ébressze érdeklődésüket a modern egyházi művészetek iránt; tanulmányi heteket rendezett; főképpen szociális jótékonykodásra fordította idejét és erejét. De épp ezen a területen keltette fel a Mária Kongregációk olasz- országi titkárának, a jezsuita Agostino Garagnaninak és az őt támogató római bíboros helynöknek, Francesco Marchetti Selvaggiani volt bécsi nun- ciusnak féltékenységét. Kénytelen-kelletlen 1933. febr. 22-én felajánlotta lemondását. Mivel XL Pius nem szégyeníthette meg római helynökét: elfo­gadta a lemondást, és háláját, köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki Montininak. Az egyetemisták hetilapjában, az Ázione Fucinában pedig Pizzardo egy nyilatkozatot tett közzé, mely szerint Montininak az állam- titkárságon megnövekedett munkája miatt kellett lelkipásztori munkáját feladnia. Tanulmányútjai Mint egyetemi lelkipásztor tanulmányi utazásokkal töltötte nyári vaká- ciós idejét. 1922 augusztusában az innsbrucki Canisianumban, egy nem­zetközi teológuskollégiumban töltött néhány hetet. A Hofkirche láto­gatásakor ezt a reflexiót írta: "Kérdezem magamtól, hogy nem jellem­vonása-e ennek a népnek, hogy a részletekben elérhetetlent alkot, de a dol­gok és a szellem egészének összhangját nem érzékeli. Azt gondolom, hogy a német tudományos munka, amely büszke sok felfedezésére, nem ismeri a civilizáció általános alapvonásait; a perfekcionista magatartásból egy ot­romba és esetlen ember került ki." - Egy ilyen lesújtó véleményben bizo­nyára ott cseng a Habsburgok évtizedes lombardiai uralkodása elleni lázadás. - Az oberammergaui passiójátékokról ezt írta: "A nagyszerű dráma nem azt a Názáretit mutatja, akit mi gyermekkorunk óta ismerünk. Nekünk az a Krisztus kell, akit csak a hit, a történelem és az Egyház tanítása közvetít. A színpad és a művészet Krisztusa nem tesz eleget a radikális igazság utáni vágyunknak - és így idegen marad számunkra." - További utazási céljai voltak: Mainz, Bonn, Köln, Berlin, Lipcse, Drezda, Nürnberg. Aztán Bécs következett, és egy hajóút Budapestre a Dunán. 1924 nyarán Franciaországban Szalézi Szent Ferenc sírjához zarán­dokol Annecybe; majd az AŰiance Frangaise nyári nyelvkurzusán vesz részt, és szerez diplomát "trés honorable" eredménnyel. A kurzus után Versailles, Lisieux és Fontainebleau lesznek tanulmányi utazása állomásai. Két évvel később Svájcban Genf és Bern nyári utazásának célja, de ellátogat Fribourg-ba is Canisius Szent Péter sírjához. Majd Strassburgban szeretne egy német nyelvkurzust végezni, de érzi, hogy nincs hozzá tehet­sége, és lemond róla. * 49

Next

/
Thumbnails
Contents