Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Gerhard B. Winkler: Egyházfejedelem vagy lelkipásztor?
toklását és az időnként ahhoz kapcsolódó, királyi címre támasztott igényt a Syllabus (1864) - korabeli tévedések ismert gyűjteménye, amelyet IX. Pius (1846-1878) elítélt - egyenesen dogmatikailag kötelező igazságnak fogta fel. (A gyűjtemény 27. pontja a következő tévedést fogalmazza meg: "Az Egyház szent szolgáit és a római pápát teljesen ki kell zárni a földi dolgok minden gondjából és birtoklásából.") A IX. Piushoz és korához kapcsolódó egész problematika ellenére egy fontos új fejlődés nála éri el csúcspontját: az egyházi állam első és második szekularizálása (világi célokra történő kisajátítása; 1799 és 1870) után a pápák egyre jobban belejönnek egyetemes prédikátori és tanítói szerepükbe, ahogy azt fentebb körülírtuk, és ahogy az egyházatyák korának pápái, mint Nagy Szent Leó (440-461) és Nagy Szent Gergely (590-604), a maguk módján megtették. Ezt a reformáció korában püspökök és pápák nyomatékosan követelték. A püspöknek ismét mint a közjó népszónokának és orátorának kell vezetnie a nagyegyházat is. A technikai korszak kezdetével, tömegközlekedéses és tömegkommunikációs lehetőségeivel a jelenkor pápasága új módon találta meg régi ekklé- sziasztészi (közösségteremtői) szerepét. Amikor VI. Pál (1963-1978) napjainkban a tiarát letette, hogy a világ szegényeinek ajándékozza, tettét szimbolikus gesztusnak gondolta, amelynek a pápai tekintélyértelmezés új koncepcióját kellett kifejeznie. Összegezés Aki a lelkészi hivatalnak, nevezetesen a katolikus kereszténység legmagasabb hivatalának változásain elgondolkodik, az burkoltan bevallja, hogy a változásoktól jobbulást is vár az Egyház számára. így minden idők reformátorai - legalábbis Joachim de Fiore (1132-1202) kora óta - egy angyali pápáról álmodoztak. Középkori eretnek körök a pápai hivatal la nem elégítő megjelenési módját bűnbeeséssel magyarázták. Ez érthető kísérlet volt arra, hogy egy bizonyos kor problémáit el- és kimagyarázzák azzal, hogy okait egy már szinte legendás hajdankorban keressék. Azt mondták, hogy már a konstantini fordulat idején Szilveszter pápa megkötötte az egyáltalán nem szent szövetséget az állammal, és így a hatalommal, a gazdagsággal és a világiassággal. Sőt egy egész sor "lelki-szellemi" szegény ellenpápáról álmodoztak, a szegények rejtett Egyházának pápáiról. Mindezek azonban kétes, bár érthető utópiák voltak, amelyek valójában a megtestesülés ajándékát nem vették komolyan. A pápakép változásairól végzett kutatás megmutathatja nekünk, hogy olyas valami, ami ma számunkra téves fejlődésnek tűnhet, a maga idejében, egy bizonyos történelmi pillanat történelmi korlátoltsága miatt, nagyon is értelmes dolog volt, és megfelelt az Egyház missziós megbízatásának. Ilyen természetű megfontolások azonban arra is rámutatnak, hogy az ember - és a pápák is emberek voltak - milyen gyorsan hozzászokik az Egyház kontingens (esetleges) szerkezetéhez, és azt túlságosan gyorsan szent és sérthetetlennek és megváltoztathatatlannak tartja. A cikk eredeti német szövegét ~ címe: Kirchenfürst oder Seelsorger? Vom Wandel des päpstischen Selbsverständnisses - a Linzben megjelenő folyóirat tartalmazza: Theologisch- praktische Quartalschrift 134 (1986) 5-12. 28
