Szolgálat 84. (1989)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: A pápaság az első századok Egyházában
oldani, a római püspökre hárult a közbelépés, a helyes tanítás, biztatás, illetve feddés, és végső fokon, ha semmi más eszköz nem használt, a kiközösítés feladata. Szent Iréneusz a második század vége felé egy régóta közismert tényre mutat rá, mikor hangsúlyozza, hogy "ezzel az egyházzal minden más egyháznak meg kell egyeznie kiválóbb eredete miatt" (Adversus Haereses III, 3,2). Ez az iréneuszi mondat tömören összefoglalja a római egyház és római püspök szerepét az első keresztény századokban: nem a központi hivatal szerepét tölti be a központtól függő egyetemes intézményben, hanem minden helyi egyház hitének, egyházrendjének és praxisának a normája. Ezért aki a római egyházzal közösségben (communio) van, az az egyetemes Egyházzal áll közösségben. De ha egy helyi egyházat Róma kiközösít, akkor az az egyház az egyetemes Egyházból van kizárva, így a római egyházzal való hit- és szeretetközösség kritériuma, hatékony jeíe az egyetemes egyházhoz való tartozásnak. A Rómával való communio (koinonia) szükségességét a keleti egyházak is elismerték, bár később az öt pátriárkátussal (Róma, Konstantinápoly, Alexandria, Antióchia és Jeruzsálem) való közösséget tették az egyházhoz való tartozás feltételévé. "Pápai" fellépések az első századokban A római püspök közbelépésére már elég korán sor került. 1. A korintusi egyház egy része fellázadt presbyterei ellen. Kelemen (kb. 88-97) a római egyház nevében nemcsak engedelmességre inti őket, hanem rámutat a presbiterátus hitbeli alapjaira: Az Isten küldte Krisztust, Krisztus az apostolokat, az apostolok pedig vidékek és városok szerint püspököket (episzkoposz, preszbüterosz abban az időben egymással felcserélhető cím volt) és diakónusokat rendeltek. Ez az egyházi rend tehát nem változtatható meg egyéni tetszés szerint, mert az Isten akaratából származik (I. Kelemenlevél 42,1-3). Ebből a levélből arra következtethetünk, hogy már Kr. u. 95- ben működik a római egyház tanító és intő hatalma. A korintusi egyház annyira megszívlelte Kelemen közbelépését, hogy levelét sokáig az újszövetségi iratokkal együtt olvasták a közösségi összejöveteleken. A protestáns Harnack így foglalja össze az I. Kelemen-levél jelentőségét: Ez a korin tus iákhoz írt levél bizonyítja, hogy már az első század végén a római egyház anyai gonddal vigyázott a távoli egyházakra, s már ebben a megnyilatkozásában is kötelesség szeretet és tekintélytudat fejeződött ki. (Dogmengeschichte, 4. k. 485.1.) 2. A második század végén Viktor pápa (189-199) nagy lépésre szánja el magát. A húsvét ünnepének idejét az egész Egyházban egységessé akarja tenni: a római egyház és az egyházak többségének hagyományát - ti. hogy a húsvétot vasárnap, a feltámadás napján, és nem a zsidó húsvét napján, Niszán hó 14-én kell megünnepelni - ki akarja terjeszteni minden egyházra. Mindezt annak ellenére határozta el, hogy a kisázsiai egyházak János apostoltól származó hagyományra hivatkozva mindig Niszán hó 14-én ünnepelték a húsyétot. Viktor az ügyből "elvi kérdés"-t csinál: a húsvét ünnepének teológiai tartalma megkívánja, hogy ne a zsidó húsvét napján, hanem Krisztus feltámadása napján ünnepeljék. Úgy látszik, hogy Viktor szerint 15
