Szolgálat 83. (1989)

Tanulmányok - Lukács László: Egységes lelkipásztorkodás, lelkipásztori egység

Valóban gyorsuló időben él ma Magyarország. Hitünk szerint kegyelmi időben is. Persze nemcsak az országot mozgató események teszik azzá. Isten kegyelmének magva éjszaka, sőt (látszólag) elhalva is növekszik. De tény - közvéleménykutatással, statisztikákkal, de akár a hétköznapi tapasztalattal is alátámasztható tény -, hogy növekszik az ér deklődés az élet végső, eligazító igazságai, a vallás iránt. Egyre többen s egyre sürgetőbben és türelmetlenebbül várják az egyházak segítségét. Főleg két területen: az alapvető etikai normák kijelölésében és a szociális-karitatív tevékenységben. A várakozás azonban nemcsak a közélet nyilvánosságában érezhető, hanem az egyénekben is. A legfrissebb beszámolók szerint falun és városon egyaránt egyre többen jelentkeznek papjuknál: eddig nem mertek, nem akartak jönni, de most kérik az elfeledett-elmaradt szentségeket, pislákoló-éledező hitük megerősítését, vagy legalább gyermekeiknek szeretnék megmutatni a keresztény hitet a teljesebb élet reményében.

Az elmúlt hónapok három eseménye példaszerűen világít rá az újraéledő egyház első mozdulataira, életjeleire.

1. Február elején zajlott le az egyházi megújulási mozgalmak első találkozója. Méreteiben csak szűkkörű rendezvényre kerülhetett sor, de püspöki karunk tagjai s vagy negyven paptestvér ismerkedhetett meg kilenc megújulási mozgalom képviselőivel. Gyökeret verhetett hazánkban is az a felismerés, amelyet a Szentatya évek óta hirdet, a II. Vatikáni Zsinat szellemében: a laikusok teljes értékű tagjai az egyháznak, az egyház megújulása a lelkiségi mozgalmakból is táplálkozik, s a területileg szerveződő plébániáknak otthont kell adniuk e közösségek számára is, viszont e közösségek, ha valóban egyháziak akarnak maradni, nem függetleníthetik magukat az egyházközségektől, egyházmegyéktől.

Egy fecske persze nem csinálhat nyarat, a konferencia két nap alatt lezajlott. De nem várhatunk tovább: az élet gyakorlatában kell összehangolnunk a területi és mozgalmi egyház tevékenységét. Nem zárva ki egyiket sem: a plébániarendszer sok történelmi vihart megélt, tartós struktúrának bizonyul. De a területi-intézményes egyház mellett a mozgalmak sokat tehetnek az egyház megújulásáért. A kérdéseket persze itt is sorolhatjuk:- Melyek az előnyei és a veszélyei a kétféle egyházi szerveződésnek? Hogyan egészíthetik ki egymást?- A plébániák hogyan segíthetik a mozgalmak tevékenységét és milyen segítséget várnak tőlük?- A mozgalmak lelkisége hogyan adhat lendületet a plébániák életének?

2. Április végén került sor a taizéi ökumenikus közösség által szervezett találkozóra Pécsett. A találkozó közösségformáló ereje lenyűgözte a résztvevőket, de mélyen megérintette a szervezőket, magát a taizéi közösséget is. Pécsett és környékén megmozdultak az emberek, hogy felkínálják vendégbarátságukat. Nehéz megmondani, ki örült jobban: a messziről érkezett zarándokok, vagy az őket barátságosan, szívbéli venIII. Várakozás és remény

34