Szolgálat 83. (1989)
Tanulmányok - Morel Gyula: A közösség mint emberi alkotás
határozása", valamint az arra következő céltudatos és diszkrét bevetés lényegesen könnyíthet a helyzeten. Végül nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az eddig mondottakat erősen módosítják a külső körülmények is. Érdekes tapasztalatokat bocsáthat a közösségi élettel törődő sorstársai rendelkezésére pl. a tanárember, aki megfigyelte, hány hallgatója alszik cl előadásai alatt a fülledt levegőjű és hány a frissen szellőztetett előadóteremben, vagy hogy mennyire függ előadásának sikere az akusztikai viszonyoktól. Köztudomású: másképp alakul a vita vagy a gondolatcsere attól függően, hogy a résztvevők egymás mögött, sorokban vagy pedig egymással szemben, körben ülnek. A gyóntató és a gyónó között lefolytatott párbeszéd stílusát általában lényegesen befolyásolja, hogy a tárgyalás és megoldáskeresés egy gyóntatószékben ülő és egy ugyanott térdelő, vagy két egymással szemben ülő személy között folytatódik le. A templom vagy terem fűtetlensége szelektív hatást válthat ki. A megvilágítás erősségétől függhet, hogy hányán tudnak az istentiszteleten együtt énekelni vagy a közösségi megbeszélésen jegyzetelni. A helyiségek berendezése és díszítési stílusa nemcsak a család ízlését tükrözi és hangulatát befolyásolja - érvényes ez a közösségek "otthonára" is. - Ilyen és hasonló kérdéseket sokan huszadrangúnak nyilvánítanak, és ténylegesen vannak, akik számára a közösség külső kerete vagy annak egyes összetevői valóban huszadrangúak. De aligha van ember, aki minden külső körülménnyel szemben közömbös lenne. Nem kevés embernél elégséges néhány negatív adottság összhatása ahhoz, hogy elveszítse kedvét a közösség életében való részvételtől. * * * Az eddig vázlatosan érintett sok részlet felsorolása után az a benyomás támadhat, hogy az emberi közösség egy roppant sokrétű, bonyolult jelenség - ami valószínűleg meg is felel a valóságnak. A rezignáció mégsem volna jogosult. Eltekintve attól, hogy a közösség az emberi egzisztencia kikerülhetetlen velejárója, bőven van okunk arra, hogy építésén és szépítésén lehetőségeink kimerítésével dolgozzunk. Az egyik indok erre az a tény, hogy a közösség önérték. Az ember társas lény, ezért léte teljességét csak a közösségben érheti el. Ez az állítás persze egy egész (keresztény) antropológiát tartalmaz. Hiszen a közösség a személy számára nemcsak élete első szakaszában létfontosságú, hanem egész életén át az ismeretek szerzésének összehasonlíthatatlanul leggazdagabb forrása, lehetőségeinek és képességeinek megsokszorozása, a szeretet konkrét valóra váltásának a terepe, ahol az egyének elkötelezettsége és kölcsönös kreatív tevékenysége (végső) értelmet nyer. A közösség ápolása iránti felelősségünk másik alapja a közösség tartalmakat képviselő és hordozó jellege. Az emberi összefogás nemcsak önérték, hanem eszköz is magasrangú értékek szolgálatában: képes azokat megőrizni, új résztvevőknek hagyományként átadni, újraértelmezni, kreatívan továbbfejleszteni, a külvilág felé sokszoros erővel, hathatósan közvetíteni. » \ 11
