Szolgálat 82. (1989)
Könyvszemle - Lelki mesterek írásai (Szabó Ferenc)
Balthasar e tematikáját dolgozta ki hatalmas summájában, teológiai trilógiájában: H e rr- lichkeit, Theodramatik, Theologik. (Korunk egyik legnagyobb teológusát "Mai írók és gondolkodók" c. sorozatom 3. füzetében mutatom be.) Egy szakaszt idézünk a svájci teológus (kinevezett bíboros volt, az 1988-as konzisztórium előestéjén meghalt) elmélkedésről szóló írásából, mert szavai a lényegre világítanak rá. "Az Isten felé való törekvés mikor méltó őhozzá? Szent Ágoston szerint akkor, ha tiszta vágyakozás Istenre (desiderium): olyan magatartás, amely mélységesen megértette, hogy egyedül Isten az, aki szabad és kegyelmesen alászálló szeretetében betöltheti ezt a vágyakozást. A teremtmény vágya nem lehet hatalmi törekvés, hogy birtokba vegye Istent, hanem az odaadás vágya , hogy Isten vegye birtokba őt. Ezt a vágyat Isten szeretete formálja úgy, hogy készségesen fogadja be az ő alászálló szeretetét, s kész legyen arra is, hogy a maga szeretetével - Isten és ember iránt - ehhez a lefelé ható mozgáshoz igazodjék" (I. 217). Balthasar tisztán és ortodox módon fogalmazza meg az újszövetségi kinyilatkoztatás illetve a keresztény lelki élet lényegét, amelyet a XIX. és XX. századi orosz (ortodox) vallásbölcselők a maguk módján fejeznek ki (J. Boehme és az ezoterikus Sophia-tan, illetve a német idealista filozófia hatása alatt). A Szentiéleknek jelentős szerepe van ebben a vallásbölcseletben (tovább él még Joacchino a Fiore misztikája is). Prófétai és eszkatologikus ez a szemlélet, amely az Isten országának eljövetelét várja (túljutva az ateista nihilizmuson, mint Dosztojevszkij). "Szoloyjov nézeteiben egy keresztény világállam utópiájaként az ’unió mystica’ álma hat, még ha ez az utópia pályájának csak e^ időszakát jellemezte is... Szolovjov után szinte senki sem kerülhette ki tanítását, amelyből egyesek a Sophia-elvet törekedtek elmélyíteni (Trubeckoj testvérek, P. Florenszkij, Sz. Bulgakov), masok pedig az egyetemes egység feltételezésével formálták rendszerüket, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy sehol sincs rés a teremtésben (Ny- Loszkij, Sz. Frank)" (Török Endre bevezetőjéből, IVA 13). - A magyar Hamvas Béla "misztikája" (részben Jakob Boehme, részben a német idealisták hatása miatt) szintén az orosz keresztény filozófusok irányához áll közel, bár itt a keleti vallások és mítoszok illetve a modem egzisztencializmus keveredése még kevésbé "ortodox" hitet képvisel. (A modem francia költészetben Pierre Emmanuel költői műve fejezi ki ugyanezt a szemléletet.) Túl a racionalizmuson és a nihilizmuson, a mai ember - főleg a fiatalabb nemzedék - ismét a rejtett, titokzatos valóság felé fordul, a lelki forrásokra hajol, hogy életet és igazságot merítsen. A Vigilia-könyvek részben ennek az időszerű igénynek igyekeznek megfelelni; segíteni az abszolútumra, a szeretetre szomjas embereket az élő Isten felé. Egy évvel halála előtt Bemanos Algériában előadást tartott Charles de Foucauld kis nővéreinek "Barátaink a szentek" címmel. Ebben - utalva Jézus és a szamáriai asszony beszélgetésére Jákob kútjánál -kijelenti: "a szent az az ember, aki képes megtalálni önmagában, kepes felfakasztani lénye mélyéről azt a vízforrást, amelyről Krisztus beszélt a szamáriai asszonynak. ... Ez a víz itt található mindannyiunkban, a mély forrás nyitott a szabad ég alatt. Igaz, a víz felszínét törmelék lepi be, tört gallyak, korhadó levelek a romlás szagát árasztják. A víz felett hideg és kemény fény ragyog, az okoskodó értelem fénye. De közvetlenül a romlás rétege alatt a víz milyen kristálytiszta! És még mélyebben a lélek őselemében találja magát; a forrásvíz itt tisztább, mint a legtisztább víz: itt ragyog az isteni fény’". Bemanos szavai jól jellemzik minden korok misztikusait, elsősorban természetesen a keresztényeket, akik Krisztusból merítenek igazságot és életet. De mivel az ember Isten képmása, vagyis szellem, értelem és szabadság, képes Istenre és képes szeretni, ez az isteni szikra - ez az istenképűség és az Istenhez való rendeltség - azt a tényt jelzi, hogy ebben az adott világrendben, konkrétan minden ember Istenhez van rendelve, sőt: mindenki azért létezik, mert Krisztusnak léteznie kellett. Ezért valljuk a II. Vatikáni Zsinattal: "Ő, az Isten Fia, valamiképpen minden emberrel egyesült, amikor testté lett. Emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkozott, emberi akarattal cselekedett, és emberi szívvel szeretett... A keresztény ember, a Fiúnak, a sok testvér között az elsőszülöttnek a képmása; megkapta tehát a ’Lélek zsengéit’, és így teljesíteni tudja a szeretet törvényét... A keresztény ember- reményből merített erővel a feltámadás felé menetel... Mindez azonban nemcsak a keresztény hívőre vonatkozik, hanem minden jószándékú emberre is... Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra - Isten tudja miképpen -, hogy a húsvét titkában részesedjék" (Gaudium et Spes 22). Szabó Ferenc 95
