Szolgálat 82. (1989)
Eszmék és események - Nehezen válhatnak szentté a házasok? (G. Danneels)
Az Atya szeretete termékeny Az Atya soha sem választja szét a szeretetben a kapcsolatot a termékenységtől. A szeretet mindig atyaságot vagy anyaságot céloz. Megcsonkítjuk tehát, ha elvágjuk termékenységét. Kétségtelen, hogy emberi és testi valóságunkban nem könnyű a házassági aktusban együttesen vállalni a szeretet és a termékenység dimenzióját. Jelentkezik a születésszabályozás kérdése. Azonban egy mélyebb probléma is fellép. Amikor ugyanis szétválasztjuk a szeretetet és önátadásunk készségét az apaságban illetve anyaságban valósítjuk meg, akkor öntudatlanul is - létünk mélyén és gyakran nem tudatosan - magunknak tartjuk meg magunkat. Az ilyen szeretetben mindig "van valami", ami nem egészen helyes, ami nem szeretet. A Szentháromságban az Atya fenntartás nélkül szeret. Soha sem úgy szereti a Fiút, hogy valamit is megtartson magának. Mindent avval a szándékkal tesz, hogy életet adjon... A "reális" szeretet Az Atya szeretetének valós gyümölcse van. Annyira, hogy a Fia testet ölt. A szeretet nem álmodozásba, délibábba vagy valami puszta eszménybe torkollik. Az Atyát utánzó szeretet ténylegesen a másikhoz: a férjhez, feleséghez, gyermekhez vezet, az Atya megtestesült szeretetében részesedik az a családi szeretet, amely nem a másik idealizálásához, hanem konkrét, kézzelfogható valóságához vezet... Az Atya szeretetét akkor utánozzuk családunkban, ha magunkévá tesszük végtelen türelmét, amellyel kezdeményez. Csupán 4000 év üdvtörténetét ismerjük. Mekkora türelmet kellett az Atyának gyakorolnia ennek folyamán! S nincs is vége... A türelem a szeretet igazi jele. A szeretet legnagyobb ellensége az idő: gyilkol, kihasznál. Csak a türelmes győzheti le az időt, s adhat isteni mélységet szeretetének. Engedjük, hogy úgy szeressenek bennünket, mint a Fiút Szeretni annyi, mint elfogadni, hogy valaki szeret minket. A legnehezebb nem is az, hogy mi szeretünk. Inkább az, hogy engedjük magunkat szeretni. Mert nem mi szerettük elsőnek Istent, hanem ő bennünket, amikor még veszendő bűnösök voltunk. A családban megtapasztaljuk, hogy valaki szeret minket. Az "fiúságnak" ilyen megtapasztalása éljen a férj és a feleség szívében valamint a gyerekekében. S néha a legnehezebb azt elfogadni, hogy szeressenek bennünket. A Fiú csupán ilyen szeretet-megtapasztalás: az Atya kizárólagos ajándéka, akit Ő szeret. Honnét tudhatjuk, hogy képesek vagyunk elfogadni, ha szeretnek bennünket? íme, néhány jel: Hálás férfiak, asszonyok vagyunk? Képesek vagyunk ráhagyatkozni másokra, megbízunk bennük? Elfogadjuk, hogy kisebbek vagyunk másoknál: éljük a "lelki gyermekséget"? Kölcsönösen engedelmeskedni A Fiú szeretetét az engedelmesség jellemzi... A kölcsönös engedelmesség azt jelenti, hogy kölcsönösen egymás felé fordulunk és meghallgatjuk egymást: odafigyelünk, a másikat magunknál többre becsüljük, időt pazarolunk reá s legyőzzük az "elnapolás kísértését" ("holnap majd beszé80