Szolgálat 82. (1989)

Az egyház szava - A hit és inkulturáció (Nemzetk. Teol. Biz.)

Az apostolok egyháza és a Szentlélek

a) Jeruzsálemtől a nemzetekig: a hit inkulturációjának tipikus kezdetei

23. Pünkösd napján a Szentlélek kiáradása mint befejező' és beteljesítő' esemény kezdi meg a keresztény hit és a kultúrák kapcsolatát. A feltámadt Krisztus beteljesítette az üdvösség ígéretét s a Szentlélek kiáradásával tölti be a hívők szívét. Ettől kezdve Isten "csodáit" minden nyelven és minden kultúrában hirdetik az emberek (ApCsel 2,11). Bábel a megoszlás jele az emberiségben; a Szentlélek ajándéka a szívek szimfóniájának természetfeletti s mégis mennyire emberi kegyelme. Az isteni kommúnió (koinonia) új közösséget teremt az emberek között, áthatja - anélkül, hogy lerombolná - megoszlásuk jelét: a nyelveket.

24. A Szentlélek nem szuper-kultúrát alkot, hanem személyes és éltető elv, amely harmóniát teremt az új közösség és tagjai között. Ajándéka nem szervezeti jellegű, hanem a hit és a szeretet közössége - mint a jeruzsálemi egyháznál láthatjuk: sokan kapják, anélkül, hogy megoszlana. Krisztus testét alkotja, amelynek a tagjai egybeforrnak: megoszlás és egyformaság nélkül. A katolicitás első próbakövével akkor találkozunk, amikor a kulturális különbségek (súrlódás a görögök és zsidók között) fenyegetik a kommúniót (ApCsel 6,lkk). Az apostolok nem szüntetik meg a különbségeket, hanem kiépítik az Egyház testének lényeges szerepét: a diakoniát, a szolgálatot a közösségért.

25. Hogy a nemzetek is részesedhessenek az örömhírben, a Szentlélek újabb megkülönböztetésre vezeti Pétert és a jeruzsálemi közösséget: Krisztus hite nem kívánja meg az új hívektől azt, hogy elhagyják kultúrájukat s a zsidó Törvényt kövessék. Minden nép hivatott arra, hogy haszonélvezője lehessen az ígéreteknek és részesedhessék az örökségben, amit értünk bíztak a kiválasztott népre (Ef 2,14-15). Tehát senkire sem kell rakni "több terhet a szükségesnél" (ApCsel 15,28), az apostoli gyülekezet döntése szerint.

26. Míg azonban a zsidóknak Krisztus keresztje botrány, a pogányoknak bolondság. Ezeknél az inkulturáció a bálványimádásba ütközik: begyökerezett bűn, amely "fogságban tartja" annak a kultúrának igaz magját, amelyiket Krisztus még nem öltött magára. Amíg az emberek nélkülözik "az Isten dicsőségét" (Róm 3,23), mindaz, amit művelnek, "kultiválnak”, csupán önmaguk homályos képe. Esetükben a páli igehirdetés a termésből és a szövetségre való hivatottságból indul ki: megbélyegzi az elvakult emberiség erkölcsi eltévelyedéseit és hirdeti az üdvösséget a megfeszített s feltámadt Krisztusban.

27. Miután a hit kiállta a katolicitás próbáját a kulturálisan különböző keresztény közösségek között, s miután legyőzte a zsidó legalizmus és a pogány bálványimádás ellenállását, kiszolgáltatja magát a kultúrának a gnoszticizmusban. Ez a jelenség még csak születőben van, amikor Pál és János megírják utolsó leveleiket, de tápláléka a rákövetkező századok legtöbb tanbeli válságának. Ennél az áramlatnál az emberi értelem, bűntől sérült állapotában, visszautasítja az Isten Fia megtestesülésének "bolond54