Szolgálat 82. (1989)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Pap vagy mindörökké

minden egyes barátja megszületésére. Amikor először szólt az Úr Ábra- hámhoz, meg volt már benne az elgondolás nemcsak Ábrahám egész jövőbeli életével kapcsolatban, de készen állt benne az üdvösségtörténet terve is. "Nagy néppé teszlek... Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége" (Tér 12,2-3). Éppen az a szép és nagyszerű a meghívásban, hogy Isten szerető terveinek kivitelezéséhez embereket hív meg partnernek, munkatársnak, mintha nélkülük nem is tudná megvalósítani azokat a terveket. S az ember sohasem puszta eszköz egy "magasabb" cél eléréséhez, nem holt tárgy, tégla egy épülő piramisban. Az ember azáltal, hogy Istennel együtt dolgozik mások üdvösségéért, maga is részesedik ebben az üdvösségben. Az üdvösségért folyó munkában minden ember, de egész sajátos módon a pap, egyszerre cél, hogy őt elérje az üdvösség, és egyúttal Isten eszköze, munkatársa is a mások üdvözítéséért kifejtett küzdelemben. Ez a papság nagysága: Isten meghív gyönge, gyarló embereket, hogy megossza velük a világ üdvösségére vonatkozó gondjait: "Nem nevezlek többé szolgának benneteket... Barátaimnak hívlak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind elmondtam nektek" (Jn 15,15). Segítségüket kéri ebben a nagy, kozmikus munkában: "nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen" (Ef 6,6). A meghívás jelen pillanatában tehát ott van az egész jövő, az ember által elvégzendő életfeladat és Isten egész kozmikus üdvösségterve.

De amint a hívásban benne van az egész jövő, úgy megvan a jövő az ember válaszának első szavában, az útnak mdulás első lépésében is. Azáltal, hogy az ember elindul az Isten útján, első lépésével elfogadja az Isten által számára elgondolt egész utat. A papi hivatásra kimondott első "igen" szóban, a hívásra válaszként megtett első lépésben elfogadom mindazt a feladatot, amit ez az út magában foglal, valamennyi embert, akivel papi munkám során találkozni fogok, akiket segíteni fogok, minden munka- területemnek valamennyi hívőjét, a papi élet összes keresztjét, minden örömét, a papi munkát, a papi magányt, a papi öregséget, a papi halált.

Éppen ezért nehéz kimondani azt az "igen"-t, mert olyan sokat foglal magában. Melyik gyönge ember meri felelősséggel elkötelezni magát egész életére? Hisz még csak nem is látja a tornyosuló akadályokat, veszélyeket, az ellenállást, amely talán hívei részéről erőfeszítéseit fogadja, az esetleges üldöztetést, a rá váró kísértéseket - hisz még saját gyöngeségét sem tudja teljes egészében felmérni. A hívást elfogadó "igen" kimondásáért az embernek a vajúdás és gyermekszülés minden kínját el kell szenvednie. Próbál kifogásokat keresni, megkísérli saját korlátáit megmutatni Istennek, mintha Isten nem ismerné azokat. Mózes az égő csipkebokornál négyszer próbálja ellenvetésekkel, ürügyekkel visszautasítani az Istentől rá rótt faladatot. "Ki. vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek?" "Bocsáss meg, Uram, de küldj, akit akarsz" (Kiv 3,11; 4,13; vö. 4,1.10). Jeremiás jajgatni kezd Isten küldő szavára: "Jaj, Úram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni" (Jer 1,6). Isten Mózesnek is, Jeremiásnak is döntő érvként ezt válaszolja: "Veled leszek" (Kiv 3,12; vö. Jer 1,8). Kísérő, óvó, vigasztaló, erősítő jelenléte az egyetlen garancia, hogy a küldetés sikerrel fog járni. De ez a garancia elég, ennél

20