Szolgálat 81. (1989)
Tanulmányok - Péteri Pál: Gondolatok az igazlelkűségről
azt nem bocsátják meg, ha a gondjaira bízott pénzt hűtlenül kezeli. Ezt már nem képesek természetes emberi dolognak nevezni. Egyszerűen becstelenségnek tartják. Már pedig a becsület minden emberi közösség alapvetően fontos tulajdonsága. Az egyének javát is csak úgy lehet szolgálni, ha nem feledkezünk el a közösség javáról. Es mivel a krisztusi erkölcs messzemenően közösségi jellegű, a papoknak a vezetésük alatt álló közösségek vagyonát úgy kell kezelniük, hogy a közösség érdeke legyen az irányadó. Teljesen téves és egyáltalán nem keresztény az a nagyon elterjedt gondolkodásmód, amely szerint a közös vagyonból mindenki annyit vehet el a maga számára, amennyit tud. Nagyon szomorú lenne, ha ez a gondolkodásmód az egyházban is helyet kapna. Még szomorúbb lenne, ha ezt a papok is átvennék. Jézus jól ismert példabeszéde az esztelen gazdagról (Lk 12,16-21) ma is mindenkinek szól. A túlzott vagyongyűjtés értelmetlen, hiszen úgyis itt kell hagyni mindent. A papnak még gyermeke sincs, akire hagyhatná vagyonát. Istenben kell gazdagodni, mert az ilyen kincsek nem vesznek el. "Ahol a kincsetek, ott a szívetek is" (Lk 12,34). Teljes önellentmondás lenne, ha a pap, Isten világának képviselője, földi kincsek gyűjtésével bizonyítaná be, hogy számára ez a világ az egyetlen valóság. A legfőbb igazság Isten a legfőbb igazság. Minden hívő az Isten embere, választottja. A pap pedijg Isten felszentelt szolgája. Tehát az Igazságnak is szolgája. Szavaival, tetteivel kell az Igazságról tanúságot tennie. Az élet minden helyzetében az Igazság mellett kell kiállnia. Lehetőség szerint küzdenie kell minden igazságtalanság ellen. Tudjuk, hogy a világ tele van igazságtalansággal. Az egyik helyen a bőr színe alapján különböztetik meg az embereket, másutt az ország hivatalos nyelvétől eltérő anyanyelv tesz sokakat másodrendű állampolgárrá, ismét másutt a világnézeti hovatartozás jelenthet előnyt vagy hátrányt. A felsorolás még folytatható. De ennyi is mutatja, hogy az az igazság, amelynek Isten a szerzője, és melyet Jézus hirdetett itt a földön, még nem valósult meg tökéletes formában. Tennivaló éppen ezért bőségesen jut minden kereszténynek: világinak és papnak egyaránt. A teendők végrehajtását mindig magunknál kell kezdenünk. Nem hiteles az igazságért való küzdelem olyan személynél, aki maga nem igazlelkű. Kétségtelenül könnyebb nagy szavakat mondani a világban tapasztalható igazságtalanságok ellen, mint a kis dolgokban mindig igazlelkűnek lenni. De nekünk éppen ez az első feladatunk. Igazat mondani, a másokról való beszédben nem véteni az igazlelkűség ellen, minden kezünkben megforduló pénzt becsületesen kezelni: ezek látszólag kis dolgok. De csak az képviselheti Isten igazságát, aki ezekben a kis dolgokban mindig hűséges. És mivel nevelni csak jó példával lehet, a pap is csak így nevelheti híveit igaz- lelkűségre. Ez nem könnyű feladat. A világban sokszor azok érvényesülnek, akik félreteszik az igazlelkűséget, becsületet. De ha mélyebbre nézünk, kiderül, 42
