Szolgálat 80. (1988)

Halottaink - Dolmány Vendel István O.Ciszt. (-s -n)

Ciszterci szerzetes-voltának a gyökerei abba a talajba nyúlnak vissza, amelyet a magyar földre települő heinrichaui ciszterciek a török hódoltság utáni időben, a jövő fejlődése számára biztosítottak.

Hercegfalván, a rendi birtoknak egykor Újmajor néven ismert településén született 1920. június 29-én, és Nagyvenyimnek 1951-től 1988-ig működő plébánosaként halt meg ez év májusának 16. napján. Abban a Nagyvenyimben, ahol a Heinrichauból beköltözött ciszterciek legelőször akartak a rendi birtokon plébániát alapítani, és ahol nagyszerű barokk épületet emeltek, amely Vendel testvérünk működésének idején - a Rend szétszóratása előtti évtizedben épült templommal együtt - korszerű plébániává, s egyben a rendtagok számára valamiféle szellemi "menedékké" nemesedett. Ennek a jelképes rendi otthonnak Vendel atya finom embersége és hűséges szerzetes-szelleme volt a meleget és fényt árasztó tűzhelye.

A Ciszterci Rendbe 1939. aug. 29-én lépett és - az első novícius - a felvételét kérő új apátnak, Endrédy Vendelnek a nevét kapta szerzetesi névként. Súlyos történelmi időkben, 1944. május 18-án szentelték pappá. Káplán lett Hercegfalván, majd 1950-ig egyetemi hallgatóként tanult a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán. A cisztercieknek az egyetemről történt kitiltása miatt tanári diplomát már nem szerezhetett, s így életsorsa a lelkipásztorkodás lett, amit nagy buzgósággal és teljes odaadással vállalt.

Vendel testvérünk egyéniségének egyik legjellemzőbb vonása derűs, mindig jóindulatú optimizmusa volt, amellyel az embert és világot nézte és alázatos egyszerűséggel elfogadta. Mosolyában olyjóhiszemű derűlátás fénylett, ami elviselhetővé könnyítette szamára életének sokszor súlyos megpróbáltatásait, és utolsó éveiben betegségének terhét is. Senki sem csalódott benne, akt szívének jóságához és segítőkészségéhez fordult. Lelkűidének másik uralkodó tulajdonsága a hűsé^ Rendjéhez, mindenkor és mindenben. Ez a hűség indította arra, hogy draga hagyományként és hagyatékként őrizzen és óvjon minden ciszterci értéket, ami - bármilyen vonatkozásban - rábízatott. Akkor kellett eltávoznia tőlünk, amikor a szerzetesi élet megújulásának csírája - éppen Nagyvenyimben - megfogant.

Istenben boldogult testvérünket 1988. május 23-án, a dr. Szakos Gyula megyéspüspök vezetésével koncelebrált szentmise után, a nagyvenyimi temetőbe kísértük, hogy kívánsága szerint, plébániájának hívei között pihenhessen a boldog föltámadásig.-S -n

92