Szolgálat 80. (1988)

Eszmék és események - Imádkozzunk az Egyházzal - Van jövője a családnak (T.B.)

tényről, hogy az ipari társadalmak (USA és Európa) már két évtizede képtelenek biztosítani az egészséges utánpótlást... A Harmadik Világban is olyan irányt mutat a népesedés, hogy a következő évszázad közepére eléri a nullát... Arról ne is beszéljünk, hogy Földünk jégmentes övezetének kevesebb mint egy százaléka lakott és 0,11 százalékát használjuk mezőgazdálkodásra... Érdekes, hogy már az antik világban rettegtek a túlnépesedéstől... Vegyünk egy hasonlatot: képzeljük el, hogy a Föld minden lakóját az USA-beii Texas államba telepítjük be. Még akkor is jutna minden személyre 150 négyzetméternyi terület... Vagy pl. ha Afrikában béke uralkodna - a jelen lehetőségeik mellett -, az egész emberiség dupláját ők maguk jóltarthatnák..."

Michelini tulajdonképpen politikus, az olasz parlament tagja. Főbb érdeklődési területe a hírközlő eszközök - különösen a televízió - hatása a családra. Határozottan állította, hogy mindezek sorsdöntőén befolyásolják, igen gyakran megnehezítik a nevelést.

A francia genetikus, prof. Lejeune pedig figyelmeztetett, hogy a még meg nem született ember a mai tudomány játékszerévé vált. Ugyanakkor B. Nathanson, a ginekológia professzora New Yorkban, kiemelte, hogy a biokutatás napjaink tudományának virágzó ága.

Standford asszony, pszichológusnő, az abortusz következményeit vizsgálta. "Aki abortál, nem képes holnap elfeledni" c. előadásában: "Saját magzatának megsemmisítése traumatizálja a nőt és a szokásos emberi tapasztalásmódot annyira felülmúlja, hogy következményei sokkal súlyosabbak... Egyesek emiatt megutálják magát a szexuális kapcsolatot". Figyelmeztetett az abortusz utáni tünetekre (Post-Abortion-Syndroms): "Rémálmok jelenkezhetnek a bébivel kapcsolatban, depressziós állapot léphet fel, kísérheti testsúlyvesztés, étvágytalanság... Gyakoriak az öngyilkossági gondolatok, sőt kísérletek... A nőnek segíteni kell, hogy a magára vállalt súlyos tehertől fokozatosan megszabadulhasson... Bár ez igen lassú folyamat..."

Az előadását követően feltett kérdésekre Standford terapeuta profesz- szornő hangsúlyozta, hogy nemcsak a védtelen gyermek elpusztítására kell gondolni az abortusznál, hanem a szerencsétlen asszonyra is, akit környezete és a körülmények kényszerítenek tettére: "Az abortuszt nagy kudarcélmény és gyászérzés kíséri. A legrosszabb az egészben, hogy a nő nem adhatja szomorúságának jelét sem, hisz ő maga ment el abortálni... Úgy reagál tehát, hogy elfojtja kínzó érzelmeit. Tudom, miről beszélek, mert néhány évvel ezelőtt én is meghoztam életem legborzalmasabb elhatározását, hogy egy gyermekemet elvetéljem. Akkor meggyőződtem arról, hogy mindazok mellébeszélnek, akik az abortusz mellett kardoskodnak..."

Hogyan segíthetünk az ilyen asszonyon? - "Végül is egyengessük annak lehetőségét - válaszolta a terapeutanő -, hogy kifejezhessék érzelmeiket: a szomorúságot, a szégyent tettük miatt, de könnyeiknek és dühüknek is adhassanak szabad folyást... Rendszerint megkérdezem: Hisz-e Istenben? Nem érdekel az, hogy katolikus-e vagy zsidó. Beszélek vele a

61