Szolgálat 79. (1988)
Halottaink - Nagy György (Ny. Á.)
meg céljukat. Amikor például látta nálam, hogy magam inkább szemináriumba lépnék, tréfásan elsütötte a közismert érvet: "A kapucinus el sem kárhozhat, mert a pokol kapujában leég a szakálla és franciskánus lesz belőle." Komolyra fordítva a szót, vérbeli kapucinus létére sem volt rámenős "toborzó", amit az is bizonyít, hogy lelkigyermekei közül többen lettünk más szerzetesi közösségek, vagy egyházmegyék papjai. Céltudatos karizmája nyugalmi éveiben sem veszített lendületéből, sőt a korral járó bölcsesség és élettapasztalat tovább színezték és élesztették. Akiket a papságra vezetett, azokkal a kapcsolatot többé nem szakította meg. Ők viszont, még ősz fejjel is, megajándékozták bizalmukkal, ha ihletett tanácsra volt szükségük. Széleskörű érdeklődése és áldásos aktivitása gyönyörűen szemléltette Jézus ama szándékát, hogy a gyengéket, a kicsinyeket, a világ szemében ismeretleneket küldje, mert úgy is győzni fog, hiszen a "kicsinyekében nyilvánul meg az Ó isteni ereje. Január 19-én délelőtt volt a temetése. Az Úr kegyes volt hozzánk és a temetés idejére csendes, enyhe, csapadékmentes időjárást küldött. Mielőtt lezárták volna a koporsóját, még egyszer búcsút vettem tőle: arcán még holtában is tükröződött a szelíd béke és a finom mosoly, mely egész életét olyan széppé tette. A temetést végző megyéspüspök atya improvizált imádsága és a világi elnök búcsúztató beszéde, valamint a gyászoló tömeg fegyelmezett, áhítatos magatartása annak a keresztény reménynek volt ünnepélyes kifejezése, hogy a jó "Rudi Atyá"-ban a Kapucinus Rend, a tóvárosi egyházközség és nem utolsó sorban azok, akiket az oltárhoz vezetett - húsz egynéhányan vagyunk - égi pártfogót kaptak, a magyar klérus pedig búzgó közbenjárót újabb papi hivatásokért. Lelkigyermeke. NAGY GYÖRGY (1898 - 1987) Pakson született iparos családból. Apja hajóács, csónakkészítő volt. 1921-ben szentelték pappá. Több helyen volt káplán, míg 1931-ben gyenge egészsége miatt, Pécsre helyezték prefektusnak az Émerikánumba, az egyházmegye fiúnevelő intézetébe. Csendes és szelíd, de határozott egyéniségével a diákok tiszteletét erdemelte ki. 1934-ben Királyegyházán plébános. Mély és imádságos lelkiségével átformálta az egész egyházközséget. Híveit, főként a képviselőtestület tagjait rendszeresen vitte a Manrézába, zárt lelkigyakorlatokra. A község felajánlota magát Jézus Szent Szívének; napját kötelező ünnepként ülték meg. 1948-ban kerületi tanfelügyelő, 1951-ben pedig esperes lett. 1952-ben azonban távoznia kellet szeretett hívei köréből. Krisztus hű szolgájaként kapott szenvedését krisztusi, engesztelő lelkülettel viselte. Fekedre helyezték helyettes plébánosnak. 1961-ben nagyobb községbe, Mözsre külték, ahol felújította a templomot és a plébánia épületét. Itt is céltudatosan és lendülettel dolgozott. Paptestvérei megérezték lelkének gazdagságát, s többen választották gyóntatójuknak, tanácsadójuknak. 1971-ben, most már egészségi állapota miatt mentették fel a plébánia vezetésétől. Mosdósra, testvéréhez vonult vissza, aki - főként utolsó éveiben - nagy szeretettel ápolta ezt az igazán Jézus Szíve szerinti papot. Ny. Á. 96
