Szolgálat 79. (1988)
Eszmék és események - A Fatimai Közlöny jubileumi éve - Levelek a missziókból
Érdeklődtem az oka iránt, ott is meg Cebu Cityben is. Két magyarázatot kaptam. Az első szerint az itteni néphit a szenvedő Krisztust tiszteli legjobban, ez áll legközelebb az itteni emberek élettapasztalatához (szegénység, betegségek, földrengés, tájfun, spanyol és amerikai kolonizáció). A másik magyarázat szerint nagypénteken az Úr Jézus mindenkinek megbocsát, aki részt vesz az ő szenvedésében, vagyis keresztútján. Példa: a jobb lator esete. Tehát fontos ott lenni a keresztúton, minden meg van bocsátva. Sajnos, némelyek ezt szószerint veszik, különösen a férfiak, és hát utána nem nagyon mennek gyónni. Sikerült néhány jó fényképet (diafelvételt) készítenem, kár. hogy a "Szolgálat" nem közöl képeket. De majd jó hasznát veszem otthon, ha haza térek. A következő iskolai évet június 13-án kezdjük. Addig is le vagyok foglalva lelkigyakorlatokkal, beszédekkel, más lelkipásztori tevékenységekkel. Nagy a paphiány, tényleg sokat kell imádkoznunk hivatásokért. Németh László SVD University of San Carlos Cebu City Fülöp-szigetek + Most talán visszatérek 1986 szeptemberére, amikor egy kicsúszás alkalmával eltörtem a jobb csuklómat. Nem sikerült a gipszelés, s így kb. 9 hónapig vagy a bal kezemmel gépeltem, vagy nem írtam. Még az utolsó percben megmentették kezemet a bénulástól egy operációval Bécsben, a mi csontkórházunkban. De a sok fájdalom és kellemetlenség mellett volt egy nagy áldás is. Részt vehettem a mi szerzetesrendünk nemzetközi angol terciátusán, ami lelkileg s szakmailag sok jót tett részemre. Róma mellett, Nemi-ben voltam három hónapig, s utána május 15-én operálták meg jobb csuklómat. Hála a jó Istennek, még éppen időben s jól is sikerült. Persze most meg nem győzök mindent pótolni, s csak lemaradok sok mindennel. Július 3-án repültem vissza Ghanaba. Két társnőm folytatta munkámat az iskolában, de mihelyt visszaértem, átnyújtották nekem az évvégi írásbeli vizsgákat, s persze, hogy kellett javítanom s bizonyítványokat írni. Én kilenc osztályban kb. 370-380 diákot tanítok. Itt vannak gyerekek és fiatalok! Ezek a diákok mind 15 éven felüliek. Titkárnőket, varrónőket, üzleti alkalmazottakat képezünk ki. Hat tárgyból érettségiznek. A délelőttösök, kik 8 órakor reggel kezdik az iskolát, délután 2 óráig, ők három év alatt fejezik be a tanfolyamot, s ok ötszázan vannak. A délutánosok, kik egy évvel tovább tanulnak, 13,30-kor kezdik az iskolát, s 17 órakor fejezik be. Ők is 500-an vannak. Nekem a délelőtti , heti 27 óra mellett, a délutánosokra is gondot kell viselnem. Hetenként két óra vallástant tanítunk. Ezeket néhány lelkésszel elosztjuk, de nekem kell a lelkészek után futni, s ha nem jönnek, nekem kell az órát megtartani. Augusztus végén Ghana legészakibb városába nientem, a keresztény diákmozgalom nemzeti gyűlésére, mert én vezetem az Accraiakat. Öt gimnáziumban vannak csoportok, s az egyetemen úgyszintén. Persze, megkértek, hogy állítsam össze a mi képzőtanfolyamunkat, hogy tudják a más vidéken lévő vezetők is ezt használni. Nem mondhattam nemet, s ez is csak szaporította a munkámat. Mint minden évben úgy december 12-én a mi iskolánk csoportja adott 30 nagyon szegény hadirokkantnak egy ebédet. A pénzt ehhez a tagok gyűjtötték, jegyek eladásával. Az. ebéd után mindegyik hadirokkant egy-egy kenyeret vihetett még haza. Úgy szorongatták ezek a szegény öregek a kilós kenyeret, persze nekik nem jut erre, mert egy kilós kenyér egy napi fizetésbe kerül. Jó volt a hangulat a fiatalok és idősek között. Most húsvét előtt is elég lesz amit csinálni. Ez az idő sokkal többet ígér erkölcsi szempontból. Tegnap jött az első ghanai ujjoncunk, hogy ezt a félévet a központi házban töltse. Egy másik múlt évi tanítványom is belépett rendünkbe. Most egyelőre két első ujjoncunk van, s két jelölt. Nekik le kell tenni az érettségit, mert itt olyan sokféle nyelv van, hogy angolul kell a lelki élet fundamentumát felépíteni. Ma volt itt hat más lány, kik szeretnének belépni. 81
