Szolgálat 78. (1988)

Tanulmányok - Fila Lajos: Eukarisztia és megváltás

szentségi hatékonysággal közvetíti Krisztus életét tagjai számára. így érthető az a mindenkori teológiai axióma, mely szerint a szentségek forrása abszolút értelemben az Úr Jézus keresztáldozata, az Egyházban pedig a szentmise. Az Egyház, mivel eszköze a Krisztussal való egységnek, eszköze a krisztusi élet közvetítésének s következésképpen dicsőségének is.

Mindez azt jelenti, hogy Krisztus érdeme már az Egyház érdeme is, amellyel szabadon rendelkezhet és mások javára fölhasználhat. Vagyis kegyelmi adományokat eszközölhet ki - éspedig jogcím alapján - mások számára, akik alkalmasak azok befogadására. Bizonyára erről beszélt az Úr Jézus, amikor a kérelem csalatkozhatatlan meghallgatásáról szólt tanítványainak. Ha az ő nevében kérnek, meghallgatást találnak. Krisztus nevében csalatkozhatatlanul csak az Egyház kérhet. "Bizony, bizony mondom nektek: bármit kértek az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen" (Jn 16,23-24). "Azon a napon majd a nevemben kértek, s nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek és hittétek, hogy az Atyától jöttem" (Jn 16,26-27).

Az Egyház rendelkezik a "saját" érdemével, vagyis azzal a helyzetével, hogy Krisztussal egyesült, és így kedves az Atya előtt. Fel is használja mások érdekében, főleg akkor, amikor a szentmiseáldozatot bizonyos "szándékra" mutatja be. (Fructus ministerialis). Ezt a szándékot a miséző pap meghatározhatja, amelynek hatékonysága nem az ő személyes érdemeitől függ. Hasonló jellegű, bár már nem közvetlenül az Egyház megbízásán nyugvó közbenjárás a hívek személyes fölajánlása a szentmisében. A szentmisében való részvételükből fakadó érdemüket vetik latba szándékuk érdekében. Ez már nem "csalatkozhatatlan" érdem, hanem a hívek általános papságának legmagasabbrendű funkciója. A Krisztus áldozatában való részvétel személyesen is érdem forrása, amellyel rendelkezhetünk és amelyre bizonyára érvényes az Úr Jézus kijelentése: "Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).

A II. Vatikáni Zsinat mindezeket így foglalja össze a liturgiára vonatkozó dokumentumában: "Üdvözítőnk az utolsó vacsorán, azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének eukarisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen. Ezért szeretett jegyesére, az Egyházra bízta halálának és feltámadásának emlékezetét, az irgalom szentségét, az egység jelét, a szeretet kötelékét, mint húsvéti lakomát, amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe, lelkünk megtelik kegyelemmel és megkapjuk a jövendő dicsőség zálogát. (A híveknek) ...meg kell tanulniuk továbbá a szeplőtelen áldozati adományt nemcsak a pap keze által, hanem vele együttesen is fölajánlani, önmagunkat is áldozatul hozni. így kell Krisztus, a közvetítő által egyre tökéletesebb egységre eljutniuk Istennel és egymással, hogy végül Isten legyen minden mindenben" (SC 47-48).

58