Szolgálat 78. (1988)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: "Tudom, kinek hittem"

és mennybe felment Jézus "húzását". De Jézus nemcsak távolról hat ránk: a Szentlélek által őmaga van közöttünk, új módon, más formában. Krisztus eltávozott földi élete helyéről, történelmi idejéből, hogy jelen lehessen minden követője számára minden helyen és minden időben. A Szentlélek eljövetele révén Jézus nemcsak mindenütt és mindenkor jelen van barátai számára, hanem bennük van. Ez a Szentlélek, és általa az Atya és a Fiú, állandó bennünk lakása a szeretetben: "Aki szeret engem, az megtartja szavamat, és Atyám is szeretni fogja, és hozzá megyünk és benne fogunk lakni" (Jn 14,23; vö. Ef 3,17; Jel 3,20). "Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és hogy Isten Lelke lakik bennetek?" - kiált fel Szent Pál (lKor 3,16). A háromságos Isten bennünk lakása a megváltás legnagyszerűbb gyümölcse, megváltó tervének végső beteljesedése, sze- retetének legszebb győzelme. Ez az egymásban-lakás több mint talál­kozás, több mint párbeszéd, több mint jóakarat: a barátság és szeretet teljessége. A Szentlélek a szeretet Lelke, tűz formájában jött el és tüzet hozott a földre, Jézus szeretetének a tüzét: "Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a földre, és hogy vágyom arra, hogy már lánggal égjen” (Lk 12,49)! Isten bennünk lakása nem száraz hittétel, hanem tüzes, élő szerető valóság, aminek érzékelhető hatása van minden emberre, aki arra kinyílik, aki azt befogadja. Minden ember kalandja Istennel szerelmi történet. Mint minden szerelem, az isteni is kiforgatja, felforgatja, átforgatja az embert: gyökeresen átalakítja életfelfogását, értékvilágát, minőségi változást hoz létre életében, és nagyobb békével és boldogsággal tölti el, mint amilyent bármilyen földi valóság adni tudna. Érzi, tapasztalja Isten jelenlétét életében, néha rendkívüli élmények formájában is. A béke és öröm életkedvet, lelkesedést ad, tettvágy fűti, hogy szeretetét cselekedetekre váltsa. Mert mint minden szerelem, ez az isteni sem elégszik meg érzelmi telítettséggel. Az illető személy érzi Jézus "húzását" ez vagy amaz életforma irányába, valamilyen elkötelezettség, hivatás felé. Az egyiket kolostorba húzza, el a világtól; a másikat világi életforma felé irányítja, mint elkötelezett keresztényt; a harmadikat a hívő közösség szolgálatára készteti, mint papot. A Szenlélek nem engedi, hogy bárki is "lelki kapitalista" legyen, kegyelmeket halmozzon fel saját maga számára. Jézus nemcsak húz, de küld is az emberek közé tovább adni az Istentől kapott ajándékokat. Ennek az isteni szerelmi történetnek, bár mindegyik egyedi és egyetlen gyönyörű kaland, megvannak a maga törvényszerűségei, közös jellemző vonásai, amiket élettörténetek ezreiben vagy akár millióiban nyomon lehet követni, s amelyek kizárják, hogy az egész jelenséget, mint "önszuggesztiót" vagy valami más lélektani eltévelyedést könyveljük el. Még csak azt sem lehet mondani, hogy ilyen tapasztalatok ritka |uiidtek és csupán néhány nagy misztikus élményeire szorítkoznak. Ritka’ jelenség a misztikusok tapsztalásának a mértéke és esetleg formája. A keresztény hittapasztalat általános élmény mindazokban, akik elfogadják Isten kihí-

Next

/
Thumbnails
Contents