Szolgálat 77. (1988)
Halottaink - Krischker Hugó (Gy. G.) - Dr. Sobotka Rudolf (Richter Aladár)
Nagy volt a hite, hatalmas a Mária-szeretete. Nem csoda, ha mindenkivel annyira megszerettette magát. Halála napján (márc. 31) még vonatra ült és elvánszorgott a havi jamagucsi találkozóra. A környéken dolgozó jezsuiták ugyanis minden hónapban össze szoktak jönni közös találkozóra. Rendszerint a szomszéd missziós állomáson dolgozó páter hozta el Sándort autóján. Aznap azonban nem jött, mivel évi lelkigyakorlatát végezte. A vonat annyira tömve volt, hogy P. Horváthnak egész úton (több mint egy óra) állnia kellett. Kifáradva ért Jamagucsiba, s le kellett fektetni. Délután mégis elment az egyik kórházba. Cuvanói híve feküdt ott, meg akarta áldoztatni, amint előzőleg megbeszélték. Erre az alkalomra a beteg felesége és egyik leánya is eljött Cuvanóból. A páter már olyan gyöngének érezte magát, hogy szívesen elfogadta az ajánlatot: menjenek autóval vissza. Itt, az autóban vesztette el eszméletét, alig 200 méterre a cuvanói templomtól. Kórházba szállították, de egy óra múlva szívrohamban meghalt. Szinte utolsó pillanatáig igazi lelkipásztor volt. Béky Gellért KRISCHKER HUGÓ (1930—1987) Elhunyt paptestvérünk Pozsonyban született 1930. november 8-án. Családját a háború végén kitelepítették. így került Hugó a veszprémi egyházmegyébe, ahol 1955. június 19-én részesült a papszentelés kegyelmében. Kápláni szolgálatát Andocson kezdte, 1956-tól 1959-ig; 1959-ben következett Somogysámson; Keszthely, Kis Szent Teréz plébánia 1959—61-ig. Noszlop plébánosaként dolgozott az Úr szőlőjében 1966-tól haláláig. Kerületi esperesként 1986-tól állt paptestvérei szolgálatára. Az Úr csendes munkása volt, aki az igaz hitet hirdette. Nem vitatkozott és nem kiabált. Szavát nem lehetett hallani a tereken, de az irgalom csendjében odaállt a megroppant nád mellé, hogy el ne törjön, s megigazította a pislákoló mécsbelet, hogy ki ne aludjék (Mt 12,18-20). Mindig igyekezett, hogy a saját és a rábízottak mécsesét feltöltse olajjal, hogy ha megérkezik a vőlegény, bemehessenek vele a menyegzőre. S hirdette Krisztus szavát: „Legyetek éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát“ (Mt 25,13). Nagyon sok időt és energiát fordított arra, hogy templomai valóban az Isten házai legyenek. Karbantartásuk mellett a noszlopi plébánia új épülete is az ő fáradságot nem ismerő akaratát bizonyítja. Hívei nagyon szerették, s örömmel értesültek arról, hogy lelkipásztorukat kerületi esperessé nevezte ki a megyéspüspök úr. Csendes élete így teljesedett ki a súlyos betegségben és lett áldozattá az Úr oltárán. Gy. G. Dr. SOBOTKA RUDOLF (1921—1987) Temetésén mondotta Dr. László István kismartoni (Eisenstadt, Ausztria) püspök: Ritkán töltik meg ennyire a hívek a székesegyházat. — Szeretetük, nagyrabecsülésük jelét így is ki akarták fejezni volt hittanáruk és lelkipásztoruk iránt. Népes és mélyen hívő családból származott. 1921. szeptember 4-én született Mo- sonszentpéteren. Gimnáziumi tanulmányait Győrben kezdte, majd Esztergomban folytatta mint kisszeminarista. Elöljárói 1942-ben a bécsi Pazmaneumba küldik teológiai tanulmányokra. 1944—45-ben otthon van, de utána ismét kijön Bécsbe. Itt szentelik 98
