Szolgálat 77. (1988)

Eszmék és események - A világegyház közel került hozzánk (Zsófia nővér)

Egyházközségi tanácsunk életének leglényegesebb mozzanata a közös ima, minden gyűlés kezdetén hosszan, személyesen. A munkaév pedig 3 napos zárt lelkigyakorlattal kezdődik.

Éppen egy ilyen közös lelkigyakorlatban kaptuk meg az első indítást ahhoz, hogy a világegyház közel kerüljön hozzánk. Az 1980/81-es munkaév lelkigyakorlatának mottója így hangzott: A papi és szerzetesi hivatások. Bensőséges ima, előadások és eszmecsere mélyítették el a témát. Eredményként megállapítottuk: Plébániánk területén sajnos már negyven éve nincs papi hivatás. Ausztriában az anyagi probléma egyetlen fiatalnak sem jelenthet akadályt hivatása követésében. Ilyen téren mindig van segítség, csak legyenek, akiket az Úr szolgálatába hív.

Ebből a kettős megállapításból született a gyakorlati elhatározás: tekintsünk túl plébániánk és országunk határain és gondolkozzunk a „Világegyház“ dimenziójában: fogadjunk örökbe egy papnövendéket az ún. harmadik világból. Kísérjük őt imáinkkal és anyagi segítséggel papi hivatása útján.

Nem sok időbe telt, s megszereztük egy afrikai papnövendék címét, aki Rómában végezte tanulmányait. Levelezni kezdtünk vele, fényképet kaptunk tőle, ismerkedtünk. 1981 nyarán meghívtuk, töltse nálunk a nyári szünidő egy részét. Szeminaristánk, Aterelong saját anyanyelvén kívül tökéletesen beszél franciául. Az egyházközségi tanács tagjai és a hívők közül többen felfrissítették francia tudásukat, hogy közvetlenül értekezhessenek papnövendékünkkel. Mindkét résznek nagy élményt jelentett a találkozás! Mi is megtapasztaltuk, amit szeminaristánk köszönő levelében írt: „A nálatok tett látogatás nem csak kedves emlék marad, hanem nagy felfedezés is számomra, mintegy új kezdet a hivatásom útján. A lelki és anyagi segítség, amelyet nekem nyújtotok erőt ad eszményképem követésében. Isten fizesse meg! Szememben az Egyház többé nem elvont fogalom, hanem a hívők nagy családja. Ezt nálatok éltem át, tapasztaltam.“

Ettől fogva Aterelong egyházközségünk „tagja“ lett. A más világrészről, más kultúrkörből származó, más hagyományokban felnőtt fiatalember által mi is elevenen tapasztalhattuk, hogy a világegyház a hívők nagy családja.

Elhatároztuk: legyen minden péntek este a szentmise szándéka a papi és szerzetesi hivatások, elsősorban a mi papnövendékünk. Az adományok szolgálják az ő tanulmányait. A sok kisebb-nagyobb, de rendszeresen adott összeg a lehető legjobb alap egy ilyen évekre szóló, magunkra vállalt feladathoz.

A levelezés tovább folyt, a plébánia hívei állandóan érdeklődtek, mi van a papnövendékünkkel. A következő nyáron, 1982 júliusában Aterelong már egész hónapot töltött nálunk. A kapcsolat annyira elmélyült, hogy szeminaristánk megbeszélte püspökével, legyen a diakónus-szentelés a mi templomunkban, a mi püspökünk által. Hiszen mi vagyunk az ő „örökbe fogadó“ plébániája. A papszentelésnél, a hazájában úgy sem lehetünk mindnyájan jelen, így ő jön hozzánk, hogy a megelőző lépést a mi körünkben tegye meg. Ez a nagy pillanat 1983. június 25-én érkezett el. Ismét jelentős esemény volt Aterelong, de 78