Szolgálat 77. (1988)

Az egyház szava - A nők pappá szenteléséről az Anglikán Közösségben

ban képviselik Krisztust. Minthogy az ő embersége egyként magába zárja a férfit és a nőt, ez tökéletesebben jut kifejezésre, ha egyházi képviselői között egyaránt találhatunk férfiakat és nőket. Első megjegyzésem az érvelés nyelvezetére vonatkozik: a papságról és a szentségekről beszél. Ezzel is kiemeli, hogy a kérdés a nők szentségi pappá szentelése körül forog. Fontos felfigyelni erre a pontra, mert így lesz világossá, hogy ez a vita csak azok között a keresztények között helytálló, akik vallják, hogy a szolgálati pápság hivatalában külön szentség által részesedünk.

Közösségeink számára a Nemzetközi Anglikán—Római Katolikus Bizottság „Végső jelentése" képezi a jelen levélváltás alapját. Ezen bizottság szerint ugyanis lényegében ugyanazt valljuk a szolgálati papságról. Olyan problémáról tárgyalunk tehát, amely érinti a papi szolgálat szentségi természetére vonatkozó további egyetértést.

Ebben a pillanatban is úgy írom ezt a levelet, mint aki meg van győződve arról, hogy a papi szolgálat szentségi volta része az Egyház hitének. Amikor tehát a nők pappá szenteléséről tárgyalunk, világossá válik, hogy a kérdés: kit lehet s kit nem pappá szentelni, nem szakítható ki a szentségtan megfelelő teológiai és egyháztani összefüggéséből. Az Egyház teljességét, lényegét érintő szempont az a gyakorlat, hogy csak férfiakat szentel pappá. A papok szolgálatában és szolgálata által jelenítődik meg az az áldozat, amit Krisztus egyszer s mindenkorra végbevitt. Reális folytonosság áll tehát fönn Krisztus megváltó műve és azok papi szolgálata között, akik a püspökök illetve munkatársaikként a presbiterek rendjéhez tartoznak.

örömmel látom, hogy a nők pappá szentelése mellett felhozott érvek olyan személyektől származnak, akik mély hittel vallják a felszentelt papság jelentőségét üdvrendünkben. Egy pontot azonban komolyan meg kell kérdőjeleznem: helyesen és találóan tükrözik ezek az érvek azt az üdvrendet, úgy ahogy azt az írásokban találjuk és amint azt az Egyház értelmezi s hirdeti? Röviden rá szeretnék mutatni arra, hogy miért vetem fel ezt a kérdést.

A Szentírás a következő képet festi az ember megváltásáról: Istennek hatalma van arra, hogy megváltson, s ebben az ember ingyen, ajándékként részesedik. Az írás gyakran nyúl vissza az asszonyhoz, hogy kinyilatkoztassa, milyen helyet foglal el az emberi nem Isten megváltó tervében. Az Ószövetségben Izrael népe Jahve jegyeseként szerepel. Az Újszövetségben Szent Pál az Egyházról, mint Krisztus jegyeséről beszél. A szenthagyományban az Egyház — erre a női képre és szimbolikára építve — úgy értelmezte magát mint egy testet, amely befogadja Isten szavát, amelynek erejében termékennyé válik. Mária, az Isten anyja, Isten szavára adott válaszában típusa az egyháznak. Krisztus pedig a test Feje. A Fej által nyeri el megváltását az egész test. Pontosan ebben a távlatban értendő a szolgálati papság képviselő szerepe.

Krisztus magára öltötte az emberi természetet, hogy az egész emberiséget megváltsa. De ahogy az „Inter Insigniores“ nyilatkozat mondja „nem hanyagolható el az a tény, hogy Krisztus férfi". Férfiúsága lényeges elem az üdvrend66