Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Sólyomváry Ilona: „Ki tudja szeretetét mindig megfelelő szavakba önteni?“

Newmantól származik a megállapítás: „Az Egyház éledése és haldoklása egyaránt a lelkekben van.“ Az utóbbinak vagyunk ma tanúi, mondja Ida Fride- rike, ennek az elhidegülésnek, elsekélyesedésnek, lassú haldoklásnak. Ez magával hozza az elbizonytalanodást, s lelki földönfutókká válunk, ahonnan már csak egy lépés a halál. Nekünk, hívőknek harcolnunk kell ez ellen, de nem kívülről, hanem az Egyházon belül. — A szentek sohasem hallgattak, — írja Ida — mert a némaság a sötétség óráiban egyenlő az árulással. (Kár, hogy nem ismerte Babitsot, különben őt idézte volna!) Ezért írta meg híres-hírhedt leveleit. A mai hívő valószínűleg nem érti meg, miért háborodtak fel ezen annyian: elsősorban a klérus, s annak hatására, befolyására a fejbólintó jánosok. Olyan kérdéseket tárgyalt és vitatott Ida Friderike, amelyek nagy részét húsz évvel később a Zsinat tűzött napirendre. Ma, újabb 20 év elteltével természetesnek tartjuk, ha azok a témák megbeszélés tárgyát képezik még a laikusok körében is.

Izgalmas szellemi világának megvilágítására íme, néhány gondolata:

— Az Egyház mi vagyunk! — Ma ez nekünk nem mond újat, de gondoljuk meg, hogy Ida Friderike ezt a harmincas években mondta, 30 évvel a II. Vatikáni Zsinat előtt! Ez a katolikus ifjúsági mozgalomban edződött fiatal teológusnő hangja, aki K. Rahner, R. Guardini, H. de Lubac, P. Dessauer tanítványának vallotta magát.

— Az Egyház számára mindig az egyetemes katolikus egyház volt, tehát minden megkeresztelt, Péter valamint utódaihoz hű keresztény, az apostoloktól az utolsó ítéletig! Az Egyház nemcsak az apostolok kora, nemcsak a keresztényüldözés századai, nemcsak a XX. század, de nem is csak egy kiragadott földrajzi terület; nem német, magyar, osztrák vagy mexikói. Szerte a világon élő mai katolikusok — az egyetemes Egyház nyári lombjai egy kétezer éves fán! — Olyan az Egyház — mondja Ida Friderike — mint a test, amely az orvosok és biológusok szerint állandó változásban van. Ezért maradhatott meg az Egyház élő szervezetnek mindenféle hatás ellenére, és az ismeretlen jövő próbáit is ki fogja állni. Igen, mert a régi sejtek elöregedésével és elhalásával párhuzamosan újak keletkeznek. A test sejtjei hét évenként teljesen kicserélődnek, a személyiség mégis megmarad! Hasonló folyamat zajlik le az Egyház életében is. S történik mindez (állandó megújulás és megmaradás) annak az éltető szellemnek a hatására, amely áthatja, megőrzi, óvón segíti, őrködik felette és hagyja kibontakozni. Az Egyháznak is van tudata és emlékezete: szent hagyománynak nevezzük.

— S még egy gondolat az „Élő egyház“ című könyvből, amelyet 1950 első hónapjaiban írt. A szerzőnő kifejti, hogy a mártírok tisztelete az egyház legrégebbi hagyományai közé tartozik. A kereszt iránti hódolatunk, a nagypénteki liturgia ugyanazt fejezi ki, amit a naponként megismétlődő eucharisztia: az Egyház tudatában van annak, hogy Isten győzelme nem evilági, ritkán válik

54