Szolgálat 77. (1988)

Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!

A kappadókiai atyák környezetéből csak két nevet említünk: a nemeslelkű Nonna asszony megtérítette pogány férjét, akiből később Nazianzosz püspöke lett. Az ebből a házasságból született Gergelyt a nagy keleti egyházatyák sorá­ban tiszteljük. Barátja, Nisszai Szent Gergely pedig saját nővérét, a szintén szentként tisztelt Makrinát tartotta lelki vezetőjének. Makrina különben egy szerzetesközösség vezetője is volt. S az egyház története során hány szent lelkivezető nevelt tanítványából, gyermekéből vagy férjéből szentet! Találom­ra néhány példa: A stigmatizált Magyar Boldog Ilona Árpádházi Szent Margi- tot vezette be a Krisztus-követés titkába. Nagy Lajos leánya, Boldog Hedvig megtérítette férjét, és egy ország „keresztanyja“ lett. Skóciai Szent Margit szelídségével vezette el Malcolm királyt Krisztushoz. Szienai Szent Katalin ielki vezetője volt a pápától kezdve egész Itáliának és fél Európának. Szente­ket nevelt szinte valamennyi rendalapító, mint például Merici Szent Angéla, Chantal Szent Franciska. Megszámlálhatatlan embernek, csoportnak adtak lelki eligazítást olyan misztikusok, mint Szent Gertrud, Szent Matild, Szent Hildegárd, Folignói Szent Angéla, Alacoque Szent Margit stb. Minden idők egyik legzseniálisabb lelki vezetője kétségkívül Avilai Szent Teréz. Fiatalkorában, súlyos betegségében egy tévútra került papot vezetett vissza a helyes útra. Évekig édesapját irányította a tökéletes élet útján. S szívesen szolgált tanáccsal mindazoknak, akik hozzá fordultak. Közben maga is kereste saját útját több évtizeden át. Megtérése után viszont nagyon meg­gyűlt a baja a lelki vezetőkkel. Véleményük szerint a Teréz életében egyre gyakrabban jelentkező rendkívüli imakegyelmek ördögi szemfényvesztések következményei. Odáig fajult a dolog, hogy senki sem akarta őt meghallgatni. Szentnek kellett hozzá eljönnie, hogy felismerje Terézben a kegyelem csodá­latos működését. Alkantarai Szent Péter és Keresztes Szent János szabadítot­ták meg ettől a szorongástól. Bizonyára át kellett mennie ezen a sok buktatón, hogy aztán megértsen minden hozzá fordulót és kortársai közül százakat. Azóta pedig megszámlálhatatlanul sok embert, férfit és nőt vezetett el a tö­kéletesség útjára. Művei, A tökéletesség útja, A belső várkastély, Az alapítá­sok könyve, nemkülönben Önéletrajza a lelki vezetés magasiskoláját jelentik. Nem véletlen, hogy VI. Pál pápa Szienai Szent Katalinnal együtt egyháztanító­vá nyilvánította. Szóljunk egy olyan női szerzetesközösségről is, amelynek tagjai kimondot­tan a lelkivezetést tartják sajátos apostoli szolgálatuknak. Alapítójuk a francia Couderc Szent Teréz (1805—1885), a társadalmi, gazdasági, politikai ellenté­tektől terhes Franciaországban azt kereste, hogyan vezethetné vissza a szíve­ket Krisztushoz. A szív megtérésében látta ugyanis a többi nagy probléma megoldásának előfeltételét. Lelkigyakorlatai során érlelődött meg benne a felismerés: lelkigyakorlatokkal és lelkivezetéssel tehet a legtöbbet. Hivatása viszonylag gyorsan kikristályosodott: társai is akadtak, a a mű csodálatos gyorsasággal fejlődött. Néhány éves termékeny munka és biztató sikerek után váratlan fordulattal félreállították. S attól kezdve haláláig árnyékban élt: a 47

Next

/
Thumbnails
Contents