Szolgálat 77. (1988)
Tanulmányok - Puskely Mária: Tegyétek, amit mond!
Jézus „személyes hivatása“ abban állt, hogy kinyilatkoztassa az Atya irgalmas szeretetét, helyreállítsa az ember kommúnióját Istennel. „Étele“ az Atya akarata volt, mindig azt cselekedte, ami az Atyának kedves volt. „Szabadon adta oda életét“, megkülönböztetett, választott, döntött. A Krisztust követő kereszténynek Szent Pál ilyen értelemben tanácsolja: „Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes“ (Róm 12,2). „Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében“ (Ef 5,10). Szere- tetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretben és a teljes megértésben, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes“ (Fii 1,9-10). A görögben mind a három helyen a dokimazein ige áll: megvizsgálni, megpróbálni, igazinak, jónak elismerni, kiválasztani jelentésben. Isten akaratának, tetszésének felismerése, megkülönböztetése két úton történhet: az Istennel folytatott közvetlen párbeszédben (ima) és a testvérrel megélt kommúnióban. Ezt az Isten akaratát, tetszését kereső, felismerő testvéri dialógust nevezzük lelkivezetésnek. A tulajdonképpeni, végső vezető tehát Isten: ő hív, az ő életébe kell bekapcsolódnia az embernek. Néha közvetlenül (belső megvilágítás, félreérthetetlen útmutatás stb. által) szól és irányít, máskor pedig emberi közvetítéssel. Keresztelő Szent János szerint — aki minden korok egyik legnagyobb lelki- vezetője volt —, Isten előszeretettel használja fel az embereket egymás segítésére. Az emberi lelkivezetés nem lehet tehát más, mint az isteni lelkivezetés szolgálata. Konkrétan: egy-egy adott esetben két, bensőséges kapcsolatban, szeretetközösségben levő ember Isten szavára figyel, megkülönbözteti az Atya akaratát, és keresi tetszését. Két személy teljesen jelen van egymás számára, hogy közösen jelen legyenek Isten számára. Röviden így határozhatnánk meg a lelkivezetés mibenlétét: baráti kapcsolat az Atya színe előtt a Szentlélek által Krisztusban. A lelkivezetés mibenléte meghatározza célját is. Negatív megfogalmazásban: el kell távolítania az emberből azokat az akadályokat, amelyek az isteni vezetés útjában állnak. Pozitív formában: szabaddá kell tennie az embert arra, hogy Istennel párbeszédet folytatva Őt viszontszerethesse; befogadja szeretetét és hagyja, hogy egyesítse önmagával. Ehhez az embernek a jelen pillanatában kell élnie, tehát nem megosztottan, hanem Isten felé fordulva. Nagymértékben függetlenítenie kell magát nem csupán a körülményektől, hanem bizonyos értelemben önmagától is. Az igazság teszi szabaddá, Isten boldog gyermekévé. A szabadságot célzó lelki vezetés az igazságon nyugszik: Jézuson, aki az Igazság. Nem valódi lelkivezetés az, ahol nincs igazság, ahol a „vezető“ és „vezetett“ nem növekszik a szabadságban. Minthogy az Istennel való bensőséges egyesülés az embert végtelenül meghaladó folyamat, ezért végső soron a vezető csak Isten lehet. A teremtménynek is tökéletesnek kell lennie; Krisztus képmásává kell alakulnia, s erre 41
