Szolgálat 76. (1987)
Eszmék és események - Levelesládánkból
szilárdan felépülhet. Enélkül lehet az illető hiszékeny vagy naiv, de teljes értékű hívő nem. A múlt században a hitet csupán ismeretre akarták lefokozni. Ma mintha átcsapnának a másik végletbe: sokan úgy tekintik a hitet, mintha az csak érzelem lenne, vagy legalábbis az értelmi bizonyítékoknak nem lenne lényeges szerepük. A tudás még nem hit; de nincs igazi hit megalapozott („bizonyított“) tudás nélkül. H. B. + Családi örömök: — Tavasszal megszületett ötödik gyermekünk. Kis Klárinkat legsikerültebb gyermekünknek mondják barátaink, de mi is érezzük, hogy Isten gazdag áldását jelenti az ő születése. Mintha egészen megújította volna családunkat, jó hatással volt fiainkra s leányainkra egyaránt. Az a problémás fiúnk is, akivel kapcsolatban tanácsokat kaptunk, csodálatosan oldódott a kis Klárival. Nehezen képzeltük el, miként is leszünk majd, ha megszületik az ötödik gyerekünk, de csodálatosan és nélkülözhetetlenül beilleszkedett együttesünkbe. Persze a menetrend még zsúfoltabb lett, s az alvás is leszűkült egy-két órával. Még ügyeskednünk kell, s jobban megszervezni életünket, főleg pedig jobban rábízni magunkat az Úr kezére. — Karácsonykor, szentestén mindig ünnepélyesen körbeimádkozzuk azokat, akik Isten szeretetét sugározzák felénk. Kérjük az atyát, kapcsolódjék be körimánkba: fohászkodjék velünk együtt, hogy gyermekeinket Jézus barátságában nevelhessük fel. —- Mi, a küzdő Egyház tagjai nagy örömmel olvassuk küldeményeit, s megpróbálunk lelki hasznot húzni belőlük. Annál is inkább, mert elérkezett Józsi fiúnk nagy ünnepe. Féltem, hogy a hétköznap gondjai: tervezés-szervezés beárnyékolják áhítatunkat és igazi belső örömeinket. De szerencsére nem így történt. El tudtunk mélyedni s meg tudtuk köszönni a nagy kegyelmet. Az újmisén templomunk tele volt, ami nagy szó, mert egyébként még százan sem szoktak összejönni. Egyesek talán bámészkodás- ból jöttek, hogy „jé, a Jóska mégis célba ért"; még többen azonban igaz hittel: gyóntak, áldoztak és fogadták az újmisés áldását. Csaknem fél évszázada, hogy nem volt ilyen esemény nálunk. Reméljük, a következőre nem kell ennyi ideig várni. — Még mindig nehezen tudom megérteni, hogy az én kis Józsikám, akit csak magunkénak- magaménak tudtam, most olyan Istentől kapott kegyelemmel és hatalommal rendelkezik, hogy lehívhatja a Mindenhatót abba a pici, fehér ostyába. S az Úr az ö szavára — szerétéiből — engedelmeskedik! Papi gondok és remények: Elnézést, hogy csak most jelentkezem. Nem sorolom el, hogy milyen elfoglaltságaim vannak. Azoktól írhattam volna . . . Kudarcaim, keserűségeim besegítenek az írás elhanyagolásába . . . Népem fásult, anyagiak felé fordult, a lelkiekkel szemben közömbös, és az emberek önmagukon kívül talán mindenki mással szemben közönyösek . . . (Második levél, négy hónap múlva.) Köszönöm három hónapja kelt levelét. Bizonyára már nem is emlékezik rá, hogy mit írt akkor. Aki annyi levelet ír, mint az Atya, nem is csodálkozhat ezen. A részletekre nem akarok kitérni, csak még egyszer ennyit: köszönöm, egyetértek vele és elfogadom. Igyekszem megszívlelni. Illett volna már korábban megköszönni, de abban az időben köitözködési gondjaim voltak. Itt sokkal rosszabb körülmények közé kerültem mint voltam a régi plébániámon. Magam kértem el magamat a régi helyemről, s magam kértem, hogy pontosan ;de, erre az állomásra helyezzenek. Tehát nem okolhatok senkit. Annál inkább meg keil szívlelnem Atya sorait, amelyek új területemre és helyzetemre még jobban vonatkoznak, mint az előbbire. A jó Isten áldja meg értük! — Pár sort magunkról. Mindenekelőtt mellékelem új templomunk tervezetét. Hatszor akkora lesz mint a régi kis kápolna, amellyel szerves egységet alkot az új. Hozzánk négy — megüresedett — plébánia tartozik, vagy 15 faluval. Főtemplomunk, amely kegyhely is, és a 15 helység ellátása, bizony leköt kettőnket. Istennek legyen hála. 90
