Szolgálat 76. (1987)

Eszmék és események - A VII. rendes püspöki szinódus: A világiak (Szabó F. - Tardy L.)

lemében, az új kódex szóhasználatával. Krisztus-hívókról beszél, akik a kereszt ségben, a bérmálásban és az eucharisztia vételében a kegyelmek mellett olyan meghívást és küldetést kapnak, amely tartalmában és minőségében messze felülmúlja a hívó életének régebbi formáit; ez többnyire a Tízparancs és az egyházi törvények megtartásában teljesedett ki. Egy tartalmában gazdag, a hívők előtt széles távlatokat nyitó, a keresztséget, az eucharisztiát mintegy „felértékelő“ ekleziológiai gondolkodásmód jellemző a szinódusra, mely különösen hangsúlyozni kívánja a szentségek alapvetően közösségi, összekapcsoló jellegét. Simamoto püspök Japánból úgy fogalmazott, hogy a laikus állapot szentségi állapot, bennük jelenik meg az Egyház a világ legkülönbözőbb helyzeteiben. Worlock liverpooli püspök ezeket mondta: „A vallás nem magánügy, a vallásos embernek küldetése van, nem fordulhat el a közösségektől, hanem vállalnia kell a világ és a hit közötti feszültséget, hogy megtalálhassa a mai élet megszentelésének útjait.“ Bernardin bíboros, Chicago érseke pedig azt sürgette, hogy „mind a papok, mind a világiak életében meg kell szűnnie az elmélet és a gyakorlat, az ideál és valóság fájdalmas ellentétének. Ugyanez vonatkozik az Egyház szociális tanítására is, melyet sokkal jobban előtérbe kell hozni“.

Az előbb említett tartalmat gazdagító, mélységet és távlatot adó szemlélet jellemző a szinódusra a házasság szentségével, a családdal kapcsolatban is. A családi élet a szentségi házassággal a megszentelt életre való meghívás sajátos formáját ölti magára, mely Isten teremtő áldásában éppen úgy részesedik és gazdagodik, mint az Egyház alapvető küldetésében, a hit továbbadásában, megőrzésében és gondozásában. Ilonu, Nigéria püspöke így szólt a szi- nódusi atyákhoz: „A család-egyház Isten családja, mely a Szentháromság közösségében él.“ Amikor ezt hallottam, eszembe jutott egy kedves esemény a mi családunk történetéből. Második gyermekünk születésekor, aki fiú, az első, a 18 hónapos Zsófia, aki már tudta a keresztvetést, az imakezdést egy ideig a maga módján így módosította: „Az Atyának, Gergőnek és Szentiéleknek nevében, Ámen.“ Mi otthon szem előtt tartjuk édesanyám útmutatását: „Többet beszéljetek Istennel gyermekeitekről, mint gyermekeiteknek Istenről. Számukra a példa a legfontosabb.“ A szülők imádkozzanak gyermekeikkel, de imádsággal, példával vallják meg hitüket családjuk és más emberek előtt is. Keressék a kapcsolatot más keresztény családokkal, vegyenek részt egymás ünnepein, keresztelőkön, bérmáláson, házasságkötéskor, hisz ezek nagyon jó alkalmak a szentségekben kapott kegyelmek megújítására. Igen fontos a közös munka, akár a családban, akár az egyházközségben és a templomban, még azon az áron is, hogy időben sokkal tovább tart valaminek az elvégzése a tapasztalatlan gyermekekkel együtt, mint a szülőknek egyedül. A közösségi ember legjobb nevelője a szeretetközösségben élő család. Ez a közösség tovább erősödik az Egyház felé a liturgiában és a katekézisben, a világ felé pedig az iskolai majd munkahelyi életben. Az is rendkívül fontos, hogy a szülők vállalják és fejezzék ki gyermekeik előtt, hogy szeretik, szerelemmel szeretik egy79