Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Fényesi Márk: Keresztény önnevelés
meg. Szent Pál joggal figyelmeztet arra, hogy a keresztény hivatása a szabadságra szól (vő. Gál 5,1-13). Mi azonban legtöbbször csak ámítjuk magunkat, összekeverjük a szabadságot a szabadossággal (1Kor 6,12kk). Külsőleg ugyan minden áron biztosítani akarjuk függetlenségünket, lelkünk mélyén azonban gúzsba vagyunk kötve, önzésünk, szenvedélyeink, rossz szokásaink, bűneink és bűnös hajlamaink béklyóban tartanak. A belső szabadságot kell megteremteni, amit csak állandó önneveléssel tudunk megvalósítani és továbbfejleszteni. A gyakorlat teszi a mestert Bármennyire is tehetséges valaki, ha rendszeresen és kitartóan nem gyakorol, nem lesz belőle művész. Ha abbahagyja, azonnal megérzi ő is és a hallgatósága is. Egy tapasztalt mester hasznos tanácsokat adhat neki egy-két fogás elsajátítására, a hibák kiküszöbölésére. A nevelés a művészetek művészete: az egész embert akarja emberibbé formálni. A szoros értelemben vett, külső tényezőktől függő nevelés az idők folyamán háttérbe szorul, de az önnevelés csak a halál órájával ér véget. Aki előbb felhagy vele, kemény árat fizethet hanyagságáért. Lappangó, rossz ösztönei kerítik hatalmukba. Amikor a gyakorlati kivitelezés lehetőségeit latolgatjuk, könnyen elbizonytalanodhatunk. Egyrészt minden ember külön világ; nincs két egyforma lelki alkat, két azonos fejlődési ritmus. Másrészt az utóbbi évtizedekben csak úgy burjánzottak a különböző nevelési elméletek. Csaknem mindegyik módszerben rejlik valami igazság, de szinte egyik sem általános érvényű. Ezért nem alkalmazható önmagában erkölcsi értékek elsajátítására és megszilárdítására. Thorndike, amerikai pszichológus kidolgozta a konnexionizmus elméletét. Szerinte minden tanulás alapja az ingerek (szituációk) és a válaszok közötti kapcsolat. A puszta gyakorlás (illetve nem gyakorlás) eredményes lehetne magatartások kiépítésére. Elgondolásában így azonosította a kivitelezést a tanulás minden formájával. Kizárólagossá és általánossá akart tenni egy szűk területre érvényes módszert. J. Lindworsky neves prágai pszichológus azonban joggal hangsúlyozta, hogy akaratunkat ne képzeljük kifinomult izmoknak, amit puszta gyakorlás erősíthet. A próba-szerencse elmélet szintén nem a műveletek tulajdonképpeni megtanulásában, hanem a begyakorlásában játszik szerepet. Helyesen emeli ki a spontaneitás jelentőségét a tanulásban, valamint a jutalom és büntetés fontosságát a célba vezető illetve téves cselekedetek esetében. Teljesen hibás lenne azonban, ha valaki a próba-szerencse módszert akarná kiterjeszteni az erkölcsi nevelésre, az értékrendszer elsajátítására és kifejlesztésére. Nem venné figyelembe az objektív célok döntő szerepét. Lemondana a rendszerességről és következetességről is, amelyek pedig a komoly nevelés sarkkövei. Az ún. belátásos tanulás (einsichtiges Lemen) nem feledkezik meg az értelem döntő szerepéről. Elismeri, hogy a helyzet lényeges elemei között fel39
