Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Cserháti Ferenc: Társas apostolkodás a világiakkal
ra személyesen és egyaránt érvényes keresztény küldetésüket. Ezért időközönként a mai pátereknek és páloknak sem árthat, ha elgondolkodnak saját lelkipásztori hozzáállásuk, módszerük és figyelmességük fölött. Láttuk, hogy a Zsinat egyre nagyobb szerepet sürget a világiak számára az egyházban, a papokat pedig a testvéri együttműködésre ösztönzi. 6. „Főtisztelendő“ világiak! Mit tehetünk hát, hogy ne váljunk, Ámosz prófétához hasonlóan, sötét éjszakában magányosan üvöltöző ordas farkasokká? Fel kell fedeznünk közösségeinkben azokat a „tisztelendő“, excellenciás“ és „eminenciás“ világiakat, kiváló férfiakat és nőket, akik odaadó szeretettel állnak egymás szolgálatára azzal a kegyelmi ajándékkal, amelyet ki-ki nyert, mint Isten sokféle kegyelmének hű közvetítője (vö. 1 Pét 4,7-11). Ha ez megtörtént, rá kell vezetnünk őket arra, hogy apostoli munkájuk révén elsősorban és főleg nem saját kiemelkedésükről, pályafutásukról van szó, hanem mindenekelőtt az Úr fényes útjának segítéséről közösségükben, önzetlen emberszeretetük és istendicséretük által. Erre a magasztos célra csak akkor nyerhetjük meg őket igazán, ha a mi életünk is arról árulkodik, hogy nem akarunk semmi más lenni csak: 7. Tapintatos szolgák Ez elsősorban önzetlen, leplezetlen és nyíltszívű vezetési stílust követel az egyházközségeket építő munkatelepek krisztusi „vezérigazgatóitól". A híveknek sok helyütt az a benyomásuk, hogy a plébános atya csak gyámkodni szeretne felettük, és amolyan kifutólegényeknek tekinti őket: „Hiába segítünk neki, úgyis csak az történik, amit ő akar!" Talán a világiak egyházi feladatoktól való idegenkedése láttán olykor éppen saját, velük szemben tanúsított magatartásunkat, modorunkat, viselkedésmódunkat kellene felülvizsgálnunk? Vajon ezekkel tanúságot teszünk-e udvariassági szabályokkal kapcsolatos ismereteinkről? 8. Megfontolandó szabályok A mai időkben, és az elkövetkezendőkben még inkább, minden lelkipásztornak emésztő feladata lesz az önkéntes lelkipásztori munkatársak toborzása, kiképzése és beállítása az egyházközségi szolgálatba. Ennek megkönnyítésére Joachim Wanke Erfurt és Meiningen püspöke egyik kis írásában olyan alapszabályokra hívta fel figyelmünket, amelyeket mindenképpen nagy lelkipásztori haszonnal tehetünk magunkévá (Joachim Wanke, Der Weg der Kirche, PWB Sonderdrucke 19,17-18). Szerinte a társas apostolkodás kibontakoztatásánál szem előtt kell tartanunk: 1. A személyes, négyszemközti beszélgetés sokkal jobban elősegíti a világiak konkrét szolgálatra való megnyerését, mint bármely szószékről elhangzott felhívás. 3 33
