Szolgálat 76. (1987)
Tanulmányok - Rácz Imre: Vallásos nevelés és emberi teljesség
mokratikus Köztársaság területén jelenleg a gyermekek mintegy 10 százalékát keresztelik csak meg. A túlnyomó többség keresztség nélkül marad, annak ellenére, hogy keresztény szülőktől származik. Ilyen háttérrel nemcsak jogos, hanem szükséges is a kérdés: Jelent-e a vallásos nevelés igazi többletet, olyant, amely az emberré formálódást, a kiteljesedést elősegíti? Vagy ha a fordítottját vizsgáljuk: Jelent-e a vallásos nevelés elhanyagolása megrövidülést; csorbát üt-e a vallástól való elszigetelés az emberi jogokon? A kérdést még élesebben is megfogalmazhatjuk. Erwin Ringel, ismert bécsi pszichiáter, egyetemi tanár és Alfred Kirchmayr teológus és pszichológus* már címében, kérdőjel nélkül, rámutat arra, hogy bizonyos körülmények között a vallás elveszíthető a helytelen „vallásos nevelés következtében“ is. Különösen akkor, ha ez a nevelés hibás lélektani alapokon áll. Egészen légből kapott tehát az a többször hallható vélemény, hogy talán jobb lenne semleges előjellel nevelni, világnézeti vagy vallásos célkitűzések nélkül, és rábízni, hogy ki-ki majd érett fejjel döntsön személyi értékrendjéről? A rousseau-i tézis a befolyásolatlan ember természetes, egyenes, szerencsés fejlődéséről éppen a mai pluralista társadalomban talál új követőkre. 1. Az értékrend szerepe Ha közelebbről vizsgáljuk a kérdést, hamarosan megállapíthatjuk, hogy a teljesen semleges, minden előzetes értékrendszertől elvonatkoztatott nevelés illúzió. Elég egy rövid történelmi visszapillantás a tézis alátámasztására. E szemlélődésben csak európai kultúrvilágunk néhány jellegzetes vonására mutatunk rá — a teljesség igénye nélkül. Az óhellén világ, melyet a homéroszi eposzokból jól ismerünk, arisztokratikus társadalmi rendet képviselt, és a „szép és jó“ ideáljáért lelkesedett. A költő, aki a népnevelő szerepét is betöltötte, ezeket az általánosan elfogadott értékeket propagálta. Spárta katonaállam volt. Ennek értelmében már a hatéves fiúkat feltétlen engedelmességre nevelték, különösen szemmeltartva a katonai erényeket. Athén rendezett és jól megszervezett társadalmának számos hivatalnokra volt szüksége, kiktől elvárták, hogy legalább írni-olvasni tudjanak. így a gyermekek oktatása vált természetessé. A régi rómaiak gyakorlati, józan emberek voltak. Hatalmas birodalmukat híres jogrendszerükre és családjaik rendezett viszonyaira építették. Nevelési rendszerükben is ezeket az értékeket tartották szem előtt. Az őskereszténység csupán a vallási tanítókat ismerte, akik az evangélium igazságait magyarázták és adták tovább. Abban a pillanatban azonban, amikor az eredetileg talán közelinek várt és hitt vég a bizonytalan jövőbe távolodott, és a teremtett világ építése újra feladattá vált, az Egyház ismét kíhangsúlyozErwin Ringel — Alfred Kirchmayr: Religionsverlust durch religiöse Erziehung. Tiefenpsychologische Ursachen und Folgerungen. Herder, Wien 1986. \'A \ 15
