Szolgálat 75. (1987)
Eszmék és események - Levelek a missziókból
tart a nevelőknek, hogyan vigyék el egyre hatékonyabban Isten szavát Isten népéhez. Aktív része van az egyházmegye hitoktatói munkájában. Mindkét nővér Shanghaiban született. — Én pedig, Fogassy Judit nővér, szorgalmasan tanulom a kínai nyelvet és ugyanakkor angolt tanítok. Mikor ezt a cikket írtam, főcélom nem a bemutatkozás volt. Mivel megkértek, hogy írjam le benyomásaimat, elsősorban hálámat, mély tiszteletemet és csodálatomat szeretném kifejezni a misszionáriusoknak, akikkel találkoztam, valamint a múlt és jelen missziós munka gyümölcseiért. Könnyebb megválaszolni, mi nem a misszió, mint azt, hogy mi az. Hogyan fejezhetné ki az ember szavakban azt, amit sokan éltek meg oly hűségesen? Gyakran érzek indítást arra, hogy mondjam: Vessük le a cipőnket (nem azért, mert ez itt szokás), ahogy Mózest figyelmeztette az Úr: „A hely, ahol állsz, szent föld." Amit láttam és hallottam, azt nem lehet a szószékről prédikálni, mert nem rendkívüli, egyedülálló történetek. Az alábbi kép formálódott ki bennem a misszionáriusok jellegzetességeiből: Hűség Urunk Jézus Krisztus iránt az imában és oltáriszentséggel egyesült életben. Gyökeres szegénység, lemondva még arról a biztonságról is, hogy életáldozatunk gyümölcsöket hoz. Talán a legnehezebb erről a „kincsről" lemondani. Türelem, míg Isten akarata kibontakozik, azzal a meggyőződéssel, hogy ö jelen van és vezeti az apostoli tevékenységet szándéka szerint. Egyik barátom röviden így fejezte ezt ki: az a misszionárius, aki készségesen „oltá- riszentséggó" válik, hogy isten népe — Krisztusban és Krisztussal — megtörje és elfogyassza tehetségét, energiáját, idejét, szeretetét, törődését. Ez a „megtörtség" életet ad egyeseknek és az Egyháznak. Bocsánatot kérek az új misszionárius hosszú elmerengéséért. A missziós élet igazi és hősies története azonban alázatosan hálássá tesz, amikor látom az éveken át tartó szolgálatokat, fiatalos energiák feláldozását és a kitartó hűséget. Engedjék meg, hogy köszönetét mondjak azért, hogy mostani testvéreim életük példájával buzdítottak sokakat, de különösképpen ezt a fiatal misszionáriust. Adja Isten, hogy a Szentlélek továbbra is meghozza a gyümölcsöt, amit Ő vár. Krisztus kegyelme és békéje legyen velünk örökre. Judit nővér 2. Plébániám hívei panaszkodnak, hogy két dologból sohasem elég: a pénzből és az időből. Amikor látogatom a családokat, gyakran sopánkodnak, hogy mennyire el vannak foglalva. A környéken több kisebb gyár működik, hol karácsonyfa díszeket készítenek. A nép a gyárból elhozza a félkész árut és otthon állítja össze. Ha nincs karácsonyfadísz, akkor evőpálcikákat csomagolnak, díszítéseket ragasztanak lámpákra vagy virágvázákra, esetleg ruhát varrnak. Mit csináljak én ilyen helyzetben? Elkedvetlenedve, de belekapcsolódtam munkájukba. A varrógép berregett, a négy kisgyerek hancúrozva kiabált és szaladgált összevissza. Én pedig anyjukkal beszélgettem. De feltűnt, hogy a rádió is teljes erővel bömbölt. Megkérdeztem az asszonyt: Hogyan tud ilyen zűrzavarban figyelni arra, amit a rádió mond? Az ő és Isten válasza egyszerre jött. Ó, — mondotta — én nagyon szeretem hallgatni a rádiót munka közben. Úgy éreztem, Isten sugallja, hogy azt válaszoljam: P. Li hittan-oktatásáról készültek magnószalagok. Nem szeretné ezeket hallgatni, míg dolgozik? Erre Lin mama mellém ült és könnyes szemmel mondotta: „Nővér, Isten küldött téged hozzám." Már hosszú éveken át — folytatta — nagyon üresnek érzem a szívemet. Többet akartam hallani arról, hogy mit is jelent katolikusnak lenni. Épp ma reggel gondolkoztam azon, hogyan pótolhatnám mulasztásaimat. Mert, mondtam Istennek, az a rövid oktatás a házassági előkészületnél, 10 évvel ezelőtt nem volt elegendő. Akkor csak a legszükségesebb hittani alapokat magyarázták meg. Már régóta vágytam arra, 77
