Szolgálat 75. (1987)
Tanulmányok - Benkő Antal: A keresztény hite a Gondviselésben
esetleg életünket adjuk az Úrért, akkor elnyerjük az örökéletet Krisztussal: vele éltünk, vele támadunk fel (vö. 1Kor 15,22-28). Krisztus tanítása a Gondviselésről akkor nyeri el végső és kozmikus teljességét, amiikor megígéri, hogy elküldi a Szentíeiket, aki vígasztal, oktat, erősít bennünket, a világot pedig meggyőzi a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A Lélek erejében győzedelmeskedik egyháza a világon — minden üldözés és a sátán minden ármánykodása ellenére —, ahogy a Jelenések könyve hirdeti. Három pillér 3. A Szentírás elmélkedő olvasása főleg három pontban kristályosítja ki a keresztény hitét a Gondviselőben. a — Isten mint teremtő Urunk és Atyánk gondoskodik a világról. Egészen más síkra helyeződik az ő lényege, valósága, miint teremtményeié. Ezért nevezzük őt mindenhatónak, abszolút Úrnak, teljesen transzcendens létezőnek. Ha egyetlen szavával képes volt életre hívni a világ mindenségét, ne tarthatná fönn létében, eseményeiben, egész folyásában? S hogy valóban ezt forgatja szívében, valóban törődik a világ sorsával, arról tanúskodik élő szava: atyja, sőt anyja akar lenni népének, az egész emberiségnek (vö. Iz 49,15 és 66,13). Találhatott-e jobb kifejezést annak közlésére, hogy mennyire mellettünk áll, mennyire gondoskodik rólunk, mennyire „immanens“ is akar lenni a világban, minden transzcendenciája ellenére? Bármilyen más fogalmat vagy szót kevésbé értettünk volna meg, mint amit az atya, az abba tiisztelet- tudó és mégis egészen bensőséges kapcsolata fejez ki. Életünket ő indította el útjára — bármennyire is a „véletlen“ következményének tűnjék; ő őrködik felette — bármennyire is ezernyi külső és belső tényező játszik benne közre. A keresztény tehát nem egy személytelen, hideg és lideg Valakiben (még- kevésbé „valamiben“, fátumban, vagy „véletlenben“) hisz, hanem egy szerető Atyában. Ezért aiapmagatartása az Istenbe vetett bizalom és remény. Isten mélységes titkát és örök tervét ő sem foghatja fel teljesen, de a mindenható Atya kegyelméből annyira fellebbent szemei előtt a fátyol, hogy minden homály és szenvedés ellenére vallja: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk... az ő fiai vagyunk“ (ApCsel 17,28). Hite messze van tehát az epiikureuszi magára- hagyatottságtól és a sztoikust fatalizmustól. Tudja, hogy Isten ugyan egészen más mint mi és bármily teremtmény, ugyanakkor azonban azt is, hogy hasonlatosságát viseli magán, sőt gyermeke. b — A keresztény kinyilatkoztatás legmegragadóbb igazsága az, hogy Jézusban és Jézus által az Atya teljesen magához akar vonni minket, isteni életében akar részesíteni. „Azon a napon majd megtudjátok — mondja Jézus —, hogy Atyámban vagyok, ti bennem s én bennetek" (Jn 14,20). S folytatja: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni“ (Jn 14,23). Életünk egy lehet az övével, mint a 18
