Szolgálat 75. (1987)

Tanulmányok - Benkő Antal: A keresztény hite a Gondviselésben

Érthető tehát, hogy már a IV. században Krisztus előtt élénk vita folyt az epi- kure'szmus és a sztoicizmus között. Mindkét csoport vallotta az istenek létét. De Epikurosz (Kr. e. 341-271) felfogása szerint az istenek nem törődnek a világgal s az emberek sorsával. Maga a világ is „objektív véletlen“ eredménye. Életünk célja pedig a nemes, tartós élvezetek ápolása, mert létünk a halállal teljesen megszűnik. — Tanítása ellentétben állt a sztoikusok nézeteivel, akiknek iskolája Kr. e. 308-ban alakult meg. A kozmoszt, a világot testnek fogták fel, amelyet a Logosz, a világértelem éltet és kormányoz. Rendszer és szépség van a világban, mert az istenek gondját viselik. A világban és az embereknél tapasztalható rossz is jót eredményez, mert a világértelemnek tervei megvalósítására célok és eszközök állnak rendelkezésére, jóllehet az ember előtt ezek rejtve maradnak. A világban uralkodó determinizmus miatt ugyan az ember fátumnak van kiszolgáltatva, mégis boldog lehet, ha ennek aláveti magát, belenyugszik és szenvedélyeit megfékezi.

Az ember tehát a keresztény kinyilatkoztatáson kívül is keresi, hogyan viszonyul Isten világunkhoz, életünkhöz. Epikurosz helyesen állapította meg, hogy Isten egészen más rendbe tartozik mint a mi földi, teremtményi világunk: Isten transzcendens valóság, a szó teljes értelmében. Ezt a távolságot azonban annyira eltúlozta, hogy végül is minden kapcsolat megszakadt vele: az istenek nem is törődnek az emberekkel. Elgondolása később visszhangra talált az ún. deizmusban (Kr. u. XVIII. sz.), amely elismeri a teremtő Isten létét, de ugyanakkor állítja, hogy semmi közelebbit nem tudhatunk róla, s a viliág sorsát nem befolyásolja. Az emberiség magárahagyatottságának élménye ma is uralkodóvá válhat jóakaratú emberekben: „Isten, ha van, oly hatalmas, hogy nem is törődhet velünk por- és hangyaemberekkel.“ A „véletlen“ fogalma szintén akadályt jelenthet egyeseknél a Gondviselés elfogadásában. Vannak, akik azt gondolják, hogy bizonyos területek vagy események nem tartoznak Isten fennhatósága alá, pl. az anyagi világ keletkezése, kifejlődése vagy „apró, jelentéktelen dolgok“. Azt sem veszik észre, hogy a véletlen fogalma legtöbbször tudatlanságunkat kendőzi.

Úgy tűnhet, hogy a sztoikus elgondolás közelebb áll a keresztény hithez. A gondviselés központi helyet foglal el benne, a szenvedélyek kordában tartása erkölcsi ideált állít elénk. Az első keresztény írók közül Római Szent Kelemen erősen támaszkodott is a sztoa tanítására. De a szentatyák hamarosan látták, hogy a sztoikusok nem egy személyes, szerető, hanem panteista istenképet vallottak. A mindent átfogó determinizmus pedig nem hagy helyet az emberi szabadságnak és felelősségnek. Enélkül viszont nincs sem bűn sem igazi emberi szeretet, s következésképpen felelősségteljes részesedés sem a megváltás gyümölcseiben. A sztoikus felfogás mögött is helytelen istenkép húzódik meg: csak úgy képes elfogadni a Gondviselést, ha Istent végső soron a természetben működő okozati síkra fokozza le. A panteista elgondolást az újabb korban Spinoza filozófiája teszi magáévá, míg a világban uralkodó törvényszerűség főleg az elmúlt évszázad természettudósainak okozott fejtörést.

15