Szolgálat 74. (1987)

Halottaink - Szabó József (Paptestvére)

lenni, hogy szüleinek anyagiakban is segítségére lehessen. Mivel azonban a csurgói gimnáziumot nem ismerték el megfelelő végzettségnek a veszprémi egyházmegyében, nem vették föl a teológiára. 1933-ban megismerkedett egy ferences atyával, akinek a segítségével Szent Ferenc fiai közé léphetett. 1938-ban szentelték pappá. Ugyanabban az évben már társmagiszter Búcsúszent- lászlón és hitoktató. Azután társ-szerkesztője a „Szent Antal" hitbuzgalmi folyóiratnak Pápán. Később hitszónok Nagykanizsán. 1945-ben ismét a Szűz Anya kegyhelyén, Bú- csúszentlászlón buzgólkodott mint plébános és házfőnök. 1948-ban a veszprémi kolos­tor lakója és hitszónok. Élete küzdelmekkel terhes. Hat évig volt börtönben, majd 1956. március 15-től 1971. március 15-ig a Solidaritas Szövetkezet bőrkesztyű szabászatán dolgozik. Közben va­sárnaponként több helyen is kisegített, meghívásra lelkigyakorlatokat vezetett. Leg­hosszabb ideig a diósdi plébániára járt rendszeres kisegítőként. 1979-től egészen ha­láláig az Alkantarai Szent Péter templomban teljesített papi szolgálatot. Az egyházi sajtó terjesztésében mindvégig aktívan tevékenykedett. Szívügye volt, hogy sokak számára hozzáférhető legyen a vallásos irodalom. Ennek érdekében áldo­zatos lélekkel megtett minden tőle telhetőt. Anyagiakkal is segítette több templom restaurálását. Medárd atya sírkövére vésett imája jól jelképezi és jellemzi életfelfogását: „Istenem és Mindenem! Dicsőítlek a teremtés, megváltás és megszentelés ke­gyelméért! Hála neked. Szentlélek, hogy gyarló mivoltom ellenére elfogadtál, az üdvösség munkásává avattál. Külön köszönöm, hogy Szent Ferenc példájára szolgálatomban az egész teremtett világot szeretetedbe zárhattam. Köszönöm Jézusom, hogy eleséseimből a Te karjaidla menekülhettem s Te mindig Szívedre fogadtál engem. Hittel, reménnyel s szeretetből fakadó mélységes bűnbánat­tal és bizalommal kérlek, fogadj be örök országodba, Ámen. Most, midőn a Halál Angyala az örök Hazába vezetett, Isten szent színe előtt min­denkitől bocsánatot kérek, akiket életemben akarva-akaratlan megbántottam. Ugyanakkor minden megbántást szívből megbocsátok a Szent Szív nevében." Rendtársa SZABÓ JÓZSEF (1931—1986) Szabó József úri plébános 1931. március 18-án született Tiszabercelen. 1955. június 19-én szentelte pappá dr. Kovács Vince a váci székesegyházban. Tizennégyen indultunk a szentelési oltártól az egyházmegye különböző helyeire. József atya a jóságos nógrádi nép körében, Bercelen kezdte kápláni éveit. 1956-ban Galgamácsán majd pedig Kiskunfélegyházán hitoktató. Innen évente helyezte tovább a főpásztor Kispest-Wekerletelepre, Szolnok-Belvárosba majd újra Kiskunfélegyházára, innen vissza Szolnok Jézus Szíve plébániára. 1962-töl 1966-ig a váci székesegyházban karkáplán és hitoktató. 1966-tól 1971-ig Újpesten káplán a Magyarok Nagyasszonya plébánián. Mindenhol kibontakozott derűs, gyermekeket szerető és jó szervező egyénisége. Soha nem panaszkodott az áthelye­zések miatt. Engedelmesen fogadta főpásztora kezéből az újabb diszpozíciókat, ami pedig nem kis probléma a papi életben. A Gondviselés 1971. szeptember 5-én rendeli Úriba mint vikáriust a betegeskedő Vangel Imre mellé. Két évig segíti gyöngéden és figyelmesen gyenge egészségű oltár­testvérét. Itt bontakozik ki az önfegyelemnek szép példája: mindig szeretettel beszél elődjéről, aki 20 évig volt Úriban plébános. S amikor Vangel atya bevonult a székes- fehérvári papi otthonba, utóda minden búcsúra meghívta, s az asztalnál, az oltár mel­lett egyaránt tapasztalhatta Szabó atya nagylelkűségét. Az úri híveknek valóban jó pásztora lett. A legnagyobb gonddal arra vigyázott, hogy a legkisebbeket, a gyermekeket hitoktathassa, Jézus köré gyűjthesse a templomba. 98

Next

/
Thumbnails
Contents