Szolgálat 74. (1987)
Halottaink - Szabó József (Paptestvére)
lenni, hogy szüleinek anyagiakban is segítségére lehessen. Mivel azonban a csurgói gimnáziumot nem ismerték el megfelelő végzettségnek a veszprémi egyházmegyében, nem vették föl a teológiára. 1933-ban megismerkedett egy ferences atyával, akinek a segítségével Szent Ferenc fiai közé léphetett. 1938-ban szentelték pappá. Ugyanabban az évben már társmagiszter Búcsúszent- lászlón és hitoktató. Azután társ-szerkesztője a „Szent Antal" hitbuzgalmi folyóiratnak Pápán. Később hitszónok Nagykanizsán. 1945-ben ismét a Szűz Anya kegyhelyén, Bú- csúszentlászlón buzgólkodott mint plébános és házfőnök. 1948-ban a veszprémi kolostor lakója és hitszónok. Élete küzdelmekkel terhes. Hat évig volt börtönben, majd 1956. március 15-től 1971. március 15-ig a Solidaritas Szövetkezet bőrkesztyű szabászatán dolgozik. Közben vasárnaponként több helyen is kisegített, meghívásra lelkigyakorlatokat vezetett. Leghosszabb ideig a diósdi plébániára járt rendszeres kisegítőként. 1979-től egészen haláláig az Alkantarai Szent Péter templomban teljesített papi szolgálatot. Az egyházi sajtó terjesztésében mindvégig aktívan tevékenykedett. Szívügye volt, hogy sokak számára hozzáférhető legyen a vallásos irodalom. Ennek érdekében áldozatos lélekkel megtett minden tőle telhetőt. Anyagiakkal is segítette több templom restaurálását. Medárd atya sírkövére vésett imája jól jelképezi és jellemzi életfelfogását: „Istenem és Mindenem! Dicsőítlek a teremtés, megváltás és megszentelés kegyelméért! Hála neked. Szentlélek, hogy gyarló mivoltom ellenére elfogadtál, az üdvösség munkásává avattál. Külön köszönöm, hogy Szent Ferenc példájára szolgálatomban az egész teremtett világot szeretetedbe zárhattam. Köszönöm Jézusom, hogy eleséseimből a Te karjaidla menekülhettem s Te mindig Szívedre fogadtál engem. Hittel, reménnyel s szeretetből fakadó mélységes bűnbánattal és bizalommal kérlek, fogadj be örök országodba, Ámen. Most, midőn a Halál Angyala az örök Hazába vezetett, Isten szent színe előtt mindenkitől bocsánatot kérek, akiket életemben akarva-akaratlan megbántottam. Ugyanakkor minden megbántást szívből megbocsátok a Szent Szív nevében." Rendtársa SZABÓ JÓZSEF (1931—1986) Szabó József úri plébános 1931. március 18-án született Tiszabercelen. 1955. június 19-én szentelte pappá dr. Kovács Vince a váci székesegyházban. Tizennégyen indultunk a szentelési oltártól az egyházmegye különböző helyeire. József atya a jóságos nógrádi nép körében, Bercelen kezdte kápláni éveit. 1956-ban Galgamácsán majd pedig Kiskunfélegyházán hitoktató. Innen évente helyezte tovább a főpásztor Kispest-Wekerletelepre, Szolnok-Belvárosba majd újra Kiskunfélegyházára, innen vissza Szolnok Jézus Szíve plébániára. 1962-töl 1966-ig a váci székesegyházban karkáplán és hitoktató. 1966-tól 1971-ig Újpesten káplán a Magyarok Nagyasszonya plébánián. Mindenhol kibontakozott derűs, gyermekeket szerető és jó szervező egyénisége. Soha nem panaszkodott az áthelyezések miatt. Engedelmesen fogadta főpásztora kezéből az újabb diszpozíciókat, ami pedig nem kis probléma a papi életben. A Gondviselés 1971. szeptember 5-én rendeli Úriba mint vikáriust a betegeskedő Vangel Imre mellé. Két évig segíti gyöngéden és figyelmesen gyenge egészségű oltártestvérét. Itt bontakozik ki az önfegyelemnek szép példája: mindig szeretettel beszél elődjéről, aki 20 évig volt Úriban plébános. S amikor Vangel atya bevonult a székes- fehérvári papi otthonba, utóda minden búcsúra meghívta, s az asztalnál, az oltár mellett egyaránt tapasztalhatta Szabó atya nagylelkűségét. Az úri híveknek valóban jó pásztora lett. A legnagyobb gonddal arra vigyázott, hogy a legkisebbeket, a gyermekeket hitoktathassa, Jézus köré gyűjthesse a templomba. 98
