Szolgálat 74. (1987)
Könyvszemle - Szabó Ferenc: Lélekben és igazságban (Németh József)
Mette elsőnek az ún. népegyház problémáját vizsgálja, amely törékeny lábakon áll. Új valláspedagógiai elgondolást kell tehát kidolgozni, a hangsúlyt a diaszpórában élő egyházra kell helyezni. A második részben tételeket állít fel, amelyek elősegíthetik, hogy az egyház közeledjék a távolállókhoz, mert — észrevétlenül is — sokszor távolodott el az emberektől. Friedberger könyvének kb. egyharmada összképet kíván nyújtani a távolállók problematikájáról. Majd a „közösségépítés új útjait“ tárgyalja, a „gyalogos (személyes megközelítés) pasztorációtól“ kezdve egészen a „nehéz diókig“ (esküvő nélkül együtt- élők, újra házasodottak stb.) és a népmissziókig. Kitér arra is, hogy mennyit segíthet a közösség, amelyik valóban otthont nyújt a keresőknek; elemzi a vasárnap, a család stb. szerepét a lelkipásztorkodásban. Wieh még inkább a gyakorlati szempontokat veszi sorra. Alapelve: ébredjen tudatára az egész egyházközség, hogy nem várhat pusztán másoktól lelki szolgáltatásokat, részt kell vállalnia az örömhír hirdetésében. Rámutat, hogy milyen lehetőségek nyílnak ennek a lelkületnek kiépítésére az egyházközségen belül, mit kell tenni egy átfogóbb szinten. Missziós jelleget kell öltenie a bérmálkozókat, szülőket, munkatársakat érintő katekézisnek. Az említett könyvek a német nyelvterületen íródtak. Ennek ellenére rendkívül hasznosak lehetnek Európa egyéb országaiban is, hisz mindenütt égetően szükség van arra, hogy újra evangelizáljuk az egyre nagyobb számú távolállókat. Benkö Antal Szabó Ferenc: Lélekben és igazságban. Tanulmányok és vallomások, Tipográfia Ugo Detti. Róma 1986. 510 o. A szerző nagy szolgálatot tesz a könyvvel, mert a hazai és külföldi folyóiratokban megjelent fontosabb cikkeit, állásfoglalásait gyűjtötte össze, amelyekben a teológia, filozófia és irodalom különféle területeivel foglalkozik. A „Vallomások“ című részben — visszatekintve azokra az egyéniségekre, akik szellemi-lelki fejlődését befolyásolták — saját teológiai gondolkodásába, irodalmi alkotó munkájába és spiritualitásába enged bepillantást. A teológiai napló nyomán érett gondolkodó és mély érzésű papi egyéniség bontakozik ki előttünk. Kutatása nem szorítkozik csak az iskolai teológia vagy filozófia fogalmaira, hanem leszáll teremtő erejével az élet mélyébe, oda, ahol csak az irodalmi gondolkodás vagy a költői ihlet tudja megragadni a titok kimondhatatlan varázsát. Ebből a háttérből érthetjük meg a témák gondolatvilágát és azt a szeretettel mérlegelő korrekt eljárást, amellyel P. Szabó megrajzolja a különböző teológusok vagy filozófusok felfogását, témaköreit vagy éppen portréját. A magyar olvasó számára kisebb „képcsarnok“ is ez a gyűjtemény, amely közel hozza a kor nagy gondolkodóit és párbeszédbe léphet velük. Az első rész röviden összefoglalja azt a módszert, amellyel P. Szabó — Teilhard nyomán — teológiai és filozófiai témákról gondolkodik: A Teremtő — létet adva — cselekvőkké tette a dolgokat és az embereket, éppen ezért a haladás soha sem lehet az Isten vetélytársa. Ernst Jüngellel vitatkozva rámutat a katolikus istentam korlátáira, óv egy új gnózistól és elvezet VariIIon nyomán az alázatos isteni szeretetre, amely Jézus Krisztus emberi szívén át van jelen a világban. A Feltámadottban pedig a Pantokrator kozmikus víziója bontakozik ki. „A Lélek nem helyettünk cselekszik, hanem velünk.“ Nagyon aktuális a keresztény hazaszeretetről szóló rész: felfedi Illyés Gyula gondolatainak bibliai alapját és a Himnusz könyörgésének kollektív bűntudatát. Melyik nemzet fia merne így írni és gondolkodni nemzete létéről és sorsáról? A marxizmus és kereszténység közötti párbeszéd világos megkülönböztetései is útmutatók: megadják a keresztény vonalvezetés mezsgyéjét. Az első rész végén három nagy teológus művét méltatja: P. Rahner-nél kiemeli, hogyan lehetséges a Lélek megtapasztalása az élet leghétköznapibb eseményeiben, 87
