Szolgálat 74. (1987)
Tanulmányok - Teleki Béla: Papi lelkiség a szekularizált világban
parancsaihoz“ (2Kir 18,34). Annyira szekularizált volt világuk, mint a miénk manapság. Vigasztalhatjuk magunkat a Zsinat szavaival: „Az ember egész történetén végigvonul valami élethalálharc a sötétség hatalma ellen; a történelem hajnalán kezdődött és az Úr tanítása szerint az utolsó napig fog tartani... Ezért Krisztus Egyháza... kénytelen hangoztatni az apostol intelmét: ,Ne szabjátok magatokat a világhoz1 (Róm 12,2)“ (LG 37). Lelki vajúdásunkat fokozza a tudás - esetleg a tapasztalat is: nemcsak a kívülállók, hanem a választott nép is szekufarizálódhat. Izrael is elfordult az igaz és egyetlen Istentől, és megalkotta saját bálványát, az aranyborjút (Kiv 32,1-8), elhagyta az Urat és idegen szokásoknak hódolt (Bír 6,7-10). Máskor éppen a szenvedés, a szekularizált világ eredményezte sanyargattad© miatt veszíti el vallásos bizodalmát (Jób 4). Viszont a Mózesek és Noék, a Juditok és Eszterek hűsége és állhatatossága fényt vet borongós sötétségünkre. Ebben a mindenkor szekularizált világban él az Egyház, a „test sok taggal“ (1Kor 12,12.27; Ef 4,15-16). Közöttük egyik tag a pap, a felszentelt személy. Igaz, hogy a pap hozza létre és vezeti a helyi közösséget, de ugyanakkor ez a közösség tápláló talaja is papi lelkiségének. Képesíti őt arra, hogy: 1. formálja a plébániát, ahol Isten népe összejön imára, nevelésre és a közösség művelésére, s ahonnan megerősödve térhet vissza világi feladataihoz, 2. elnökölhet a liturgián, képviseli az egységet s a megtérés vágyát, 3. irányítja a gyermekek, ifjak és felnőttek fejlődését, 4. ápolja a közösség misz- sziós szellemét. A pap lelkisége a hívekével azonos gyökérből, a keresztség- ből táplálkozik, erőssége a Lélek, a vallási tapasztalatokra és a közösség igényeire támaszkodik, a teljesebb életre irányul. A hívekhez viszonyítva vezető szerepe van, miközben döntő jelentőségű a vezetóstílusa. b) Vezetőstílus A „ki vagyok“ és a „mit teszek“ összhangja alkotja a vezetőstílust, de a lelkiséget is. Nem felöltőit ruháról van tehát szó, hanem mélyen személyes minőségről: a vezető és követői, valamint a közösség és a vezető kapcsolatáról. Éppen ezért a vezetőstílus nem állapot, hanem közreműködési folyamat. A sze nt írási metaforák kapcsán öt vezetőstílusra utalhatunk: a pásztorkirály (23. Zs; Jn 11,11), az atya (146. Zs; Lk 15,11-30), a hithirdető vagy kerigmatikus (Lk 4,15), a szolga (Iz 53,13; Mt 23,8-11) és az Intéző (Lk 12,35-48; 1 Kor 4,1-5) önkifejezésmód. Krisztus ideálisan példázza mindegyik vezetőstílust: az elveszett bárány után megy és vállára veszi az eltévedtél; atyaién gondozza, táplálja a népet; rendületlenül hirdeti az örömhírt; Isten országa megvalósításának szolgája a földön; olyan jó intéző, hogy életét adja másokért. Mindegyik vezetői stílusra szüksége van a szekularizált világnak, de különösen a szolga és az intéző lelkisége nélkülözhetetlen hiánycikk. A 3 33
