Szolgálat 73. (1987)

Könyvszemle - Lukács L. - Szabó F.: Pázmány Péter emlékezete (Puskely Mária)

A kötet kétötöde a teológus Pázmánnyal ismerteti meg az olvasót. Öry Miklós post- humus tanulmánya Pázmány kegyelemvitájának grazi miliőjét, előzményeit, a teológiai karon elhangzott előadásait, majd magát a kegyelemről szóló vitát és az ezzel kapcsolatos cenzúra-kérdéseket ismerteti. A tanulmányhoz fűzött — sajnos az átlagolvasó számára nyelvileg megközelíthetetlen — hatvankét lapnyi dokumentáció a Pázmány bírálatával összefüggő latin leveleket, jelentéseket és fogalmazványokat gyűjti csokorba. Értékes rendi és teológiatörténeti „csemege“.

Szabó Ferenc a grazi De Fide-traktatus alapján kimerítő tanulmányt szentel Pázmány sajátos hitelemzésének. Miután Ágostontól kezdve felvázolta a hitelemzés történetét, megkeresi a De Fide-traktatus helyét a pázmányi életműben és elemzi annak tartalmát. Keresi továbbá a választ arra a kérdésre, mennyiben volt Pázmány eredeti, vizsgálja a fiatal teológust ért hatásokat, taglalja a rendi cenzúra érveit, végül rámutat Pázmány Krisztus-központú hitének jellemzőire.

Tanításának fontos szempontjait tárja tehát fel. S evvel úttörő munkát is végez, mert a nagy kardinális szorosan vett teológiai felfogása nagyrészt még mindig kiaknázatlan.

A két teológus után az irodalomtörténész veszi át a szót: Bitskey István, a debreceni KLTU docense — akinek nemrégiben a Gondolat Kiadónál a Magyar História sorozatban egy remekbe szabott Pázmány-monográfiája látott napvilágot — Pázmány első vitairataival foglalkozik. Bemutatja a Keresztyéni imádságoskönyvet és a De ecclesias- tica libertate c. latin nyelvű értekezést. Mindezzel a Kalauz egy részletesebb és hitelesebb elemzését kívánta előkészíteni.

Érdekes kérdést boncolgat Lukács László rendtörténész, nevezetesen azt, hogy jezsuita maradt-e Pázmány, vagy sem. Tárgyilagosan ismerteti a Pázmány körüli híreszteléseket, Pázmány belső válságának állomásait, majd a következő konklúzióra jut: „Pázmány nemcsak személyes meggyőződése szerint, hanem jogerősen is jezsuita maradt“ (216). Az érdekfeszítően megírt tanulmányt bőséges és olasz nyelvű dokumentáció egészíti ki.

Szántó Konrád ferences egyháztörténész kiváló tanulmányában Pázmánynak a magyar katolicizmus megújulásában játszott szerepét méltatja. Pázmány a három részre szakadt ország elismerten legnagyobb hatású írója, szónoka, gondolkodója és — bizonyos értelemben, Bethlen mellett — politikusa volt. Elvből ellenzett minden erőszakos átalakítást, térítést, inkább belülről akarta megújítani a szíveket és az intézményeket. Ezt szolgálták prédikációi, írásai, az egyházmegyei zsinatok (jóllehet érseki székhelyét a török miatt soha nem tudta elfoglalni), a lelkipásztori vizitációk, a neveléssel foglalkozó szerzetesrendek letelepítése és — mindehhez — a megfelelő anyagi alap előteremtése. „Minden magyarnak meg kell hajtania előtte a hála és az elismerés zászlaját“ (304).

Mészáros István a XVII. századi magyar iskolaügy újjászervezőjének tevékenységét méri fel. Pázmány a papképzéstől kezdve az alapfokú népoktatás megszervezéséig szívén viselte a fiatal nemzedék szellemi-lelki kibontakozását. Erre a szétágazó tevékenységre vetnek fényt a vizitációk alkalmával készült jegyzőkönyvek, összesítések. Pázmány elévülhetetlen érdemeket szerzett nemcsak az alap- és középfokú, hanem a felsőfokú oktatás megteremtésével is. Legmaradandóbb müve, a nagyszombati egyetem, többszöri költözés után ma Budapesten működik. Pázmány nagy gondot fordított a leányok nevelésére, prédikációiban pedig a szülőknek fejtette ki a szeretetre alapozott igényes pedagógia alapelveit.

Fricsy Ádám, kiegészítve az előző tablót, a hódoltsági terület katolikus iskoláit mutatja be. Az olvasó meghatódva adózik azok emlékének, akik a török alatt szenvedő országrészekben és a „végeken“ ébren tartották a magyar nyelvet és kultúrát Szatmár- tól Belgrádig, Temesvártól és Tolnától Pécsig.

Gyúrás István és Herner János egy-egy irodalmi részletkérdést taglalnak: Pázmány Kalauzának latin fordítása, iil. Pázmány Péter és Istvánffy Históriájának kiadása.

Hargittay Emil Pázmány politikaelméleti felfogását elemzi,' azt „az ideálisnak elképzelt társadalmi képet, amelyben az ország élén Isten rendeléséből uralkodik a fejedelem, aki megőrzi a társadalmi hierarchiát, kormányzásában betartja és betartatja a törvényeket, hiszen a törvény az igazsággal egyenlő“ (443). Pázmány gyakorlati politikai tevékenységének áttekintése és tárgyilagos értékelése még a jövő feladata.

7 97