Szolgálat 73. (1987)
Könyvszemle - A laikusok lelkipásztori szolgálatáról (Teleki Béla)
KÖNYVSZEMLE A LAIKUSOK LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATÁRÓL: Gerald Foley: Empowering the Laity (Laikusok hitelesítése). Sheed/Ward, Kansas City 1966. 199. o. James D. Whitehead and Evelyn Whitehead: The Emerging Laity (Laikusok felemelkedése). Doubleday, Garden City 1986. 216. o. Patrick McCasiin/Michael G. Lawler: Sacrament of Service (A szolgálat szentsége). Paulist Press, New York/Mahwah 1986. 150. o. Virginia S. Finn: Pilgrim in the Parish (Zarándok a plébánián). Paulist Press, New York/Mahwah 1986. 219. o. Az első három könyv szakszerűen ismerteti a laikusok lelkipásztori szolgálatának területeit (a világ, az egyház és az állandó diakonátus), a negyedik pedig bepillantást enged lelkiségükbe. Foley aláhúzza a II. Vatikáni Zsinat tanítását: Hívekből áll az Egyház! II. János Pál is állhatatosan serkenti a laikusokat: Töltsék be szerepüket a családban és munkahelyen. A lelkipásztorkodás irányítói viszont az Egyházon belül mozgósítják a híveket, bevonják őket az intézménybe: anyagi ügyeket, hitoktatást és — hellyel-közzel — kormányzást bíznak rájuk. Pedig a Zsinat tágabb teret szánt a laikusoknak: Újítsák meg a világot. Elsődleges küldetésük tehát a család és a világ. Közben a laikus apostolok képzése is szinte kizárólag az egyházi szervezeten belüli szolgálatra vértezi fel az érdeklődőket, azaz, „mini klerikusokká“ neveli őket, mindennapi küldetésüket pedig szem elől téveszti. A szerző izgató kérdéseket tárgyal: Hol a helyünk a világban? Mit jelent az Egyház hétközben? Megelevenednek-e a száraz csontok? . . . Régen csak másodrangú polgár volt a laikus az Egyházban. A Katolikus Akció igyekezett bevonni a hierarchia bűvkörébe. A zsinati atyák közül is sokan csak a papság „kisegítőinek“ szánták. Nehezen emésztődik a Zsinat világos tanítása: Az Egyház: a nép! Azaz: a laikus is pap. Pap a családban, pap a gyárban . . . Egyszóval: ő viszi az Egyházat a világba (LG 29). Hogyan valósíthatja meg ezt a célkitűzést? Amint Jézus tette (58—62. o.), mert a laikus tanítvány, aki felismeri az Urat, elfogadja a meghívást és jó termést hoz. Mindennapi munkájával folytatja a Teremtő művét, tökéletesíti önmagát és összehozza az embereket egymással és Istennel . . . Illetve: Életével megszenteli a világot és megvalósítja Isten országát. Foley nem saját tanítását közli, bár — mint a Laikus Lelkipásztorok Nemzeti Szövetségének és az Amerikai Katolikus Laikus Hálózat tagja — rendkívüli tapasztalatokkal rendelkezik. A könyv alappillérei: a Zsinat okmányai és a pápák szociális körlevelei (XIII. Leó: Rerum novarum, 1891; XI. Pius: Quadragesimo anno, 1931; XXIII. János: Pacem in terris, 1963; VI. Pál: Populorum progressio, 1967 és II. János Pál: Laborem exercens, 1981). A Whitehead házaspár szemnyitogatónak szánta művét. Gondolatvitelüket a Szentírás és a Szenthagyomány tanítása, jelen világunk és a katolikus közösségek tapasztalatai sugallják. Az egyháztörténész (férj) és a pszichológus (feleség) szemével vizsgálják a vezető szerep, valamint a hatalom és a tekintély kérdéseit. A katolikus hívők számkivetettek mindhárom területen. A vezetés szinte minden feladata a papra korlátozódik, parányi a megosztott szolgálat és felelősség. A hatalom is a pap kezében összpontosul, a tekintély szintén. Pedig a laikusok végre visszatérhetnének a számkivetésből hazájukba és helyet kaphatnának az Egyház vezetésében, hatalmában és a tekintély gyakorlásában is. Legalább is a Zsinat óta világos, hogy Isten vezeti népét Jézus Krisztusban az Egyház által, s az Egyház „mi" vagyunk. A hatalom és tekintély is Istentől jön, s közös kincse az egész Egyháznak. A vezetés krízise abban áll, hogy a közösséget rzolgálatigénylőknek tekintjük, akiket a papok kiszolgálnak a kereszteléstől a temetésig. Viszont akkor hatásos a vezetés, ha a közösség öntudatos és felelősségteljes, ismeri és gyakorolja „kariz95
