Szolgálat 73. (1987)

Eszmék és események - Ne feledkezzünk meg róla! (A. P.)

Nem, nem rokonokról van szó. Hiszen a fiatalember, kinek emlékét ez a sírkő őrzi, édesapját kisgyermek korában elvesztette, testvére nem volt, édesanyja is már közel két évtizede halott. Ki volt tehát ez a huszonkét és fél évet megélt fiú, hogy fél évszázad után is él még emléke sokak szívében?

Most, halála ÖTVENEDIK FORDULÓJÁN, erre próbálunk néhány sorban feleim.

A Mecsek déli lejtőjének egy kedves, szép völgyében fekszik Kővágószőlős; itt született Kálmán, 1914. május 29-én. Édesapja gazdálkodó ember volt, de nem sokáig örülhetett kicsi fiának, mert két hónapra rázúdult Európára az első világháború. A családból is elragadta a kenyérkeresőt, hogy majd fejlövéstől testileg-szellemileg megrokkanva térjen haza, és néhány év múlva, a háború áldozataként, alig harminc évesen távozzék az életből. A kicsi gyermek, Kálmánka, rendkívül eleven, a gyermekkor minden örömét élvezni akaró kisfiú érezte édesapja hiányát, hiszen második elemiben, talán első önálló fogalmazása gyümölcseként ezt írta kis irkájába: „Vida Mária, özvegyné, Torma Kálmán, árvagyerek.“

Az édesanya biztosabbnak látta életvitelét és gyermeke jövőjét, ha visszatér szülőfalujába, a Pécstől húsz kilométernyire fekvő Szentlőrincre. Itt járta Kálmán az elemi iskola öt osztályát; felfigyelt rá a falu plébánosa, és rábeszélte a fiú édesanyját, hogy adja be a kisfiút a pécsi ciszterciták gimnáziumába, így lett Kálmánból tizenegy évesen gimnazista. Eleinte mindennap vonattal tette meg az utat a városig. Amikor négy évvel később édesanyja a nagyobb kereset reményében először Pécs-Bányatelepre, majd a Pécs városa közvetlen közelébe fekvő Rácvárosba költözött, onnan járt a fiú mindennap iskolájába. Kálmán nem volt mintadiák. Vidámsága, életszeretete sokszor szertelenségbe csapott át, de osztálytársai és tanárai becsülték a nagy mókamestert, mert alapjában véve rendkívül becsületes és szolgálatkész fiú volt.

Otthon a dolgok egyre rosszabbra fordultak, és kétségessé vált, hogy Kálmán folytathatja-e gimnáziumi tanulmányait. Ebben az időben a tizenötéves kamasz csodálatraméltó elszántságról, lelki és nem utolsó sorban fizikai erejéről tehetett tanúságot. Mint sokan mások, ezekben az években nálánál gyengébb tehetségű vagy éppenséggel lustább diákok instruálásával tartotta fenn magát, de mivel ez a „kereset“ is kevésnek bizonyult, a vakációt kénytelen volt kemény munkával eltölteni. Gyakran járt ki, főként hétvégeken, szeretett nagyanyjához Kővágószőlősre; nem kirándulni, hanem ott megragadta a kapa és ásó nyelét, vállára vette a nehéz permetezőgépet, megrakta a szekeret, hogy valamiképpen segítségére legyen nagyanyjának. 1931 júniusában, hogy anyagi gondjain segítsen, munkát vállalt a téglagyárban. Eleinte könnyebb munkát végzett, de később, hogy keresete nagyobb legyen, beállt a sorba talicskázni. Mindig vidám természete, s kifogyhatatlan ötletgazdagsága, hogy másokon, a gyengébbeken segítsen, hamar kedveltté tette őt csaknem valamennyi munkatársa előtt, és később is a legnagyobb szeretettel és megbecsüléssel gondoltak rá.

6

81