Szolgálat 73. (1987)
Az egyház szava - Aranyszájú Szent János a világiak felelősségéről
akar. A földmíves sem szűnik meg megmunkálni földjét, jóllehet éveken keresztül gyenge volt a termés: néha egy év behozza — mégpedig bőségesen — az elmúlt évek veszteségeit... Isten nem azt kívánja tőlünk, hogy sikeresek legyünk, hanem azt, hogy dolgozzunk. S munkánkat nem fizeti meg kevésbé azért, mert nem hallgattak meg ... S vajon megszűnik kísérteni az ördög minden egyes hívőt, mivel látja, hogy sokan közülük megmenekülnek? Nézzétek, milyen gonddal, milyen pokoli kitartással, milyen förtelmes figyelmességgel követi a lelket, míg csak az utolsót nem lélegzi!“ (De Lazaro, Concio I 2-6) „Mégha a legtökéletesebb cselekedeteket is hajtottuk végre, de szétromboljuk az egységet, úgy fognak megbüntetni bennünket, mintha Krisztus testét téptük volna darabokra. ... És nemcsak azoknak beszélek, akiknek valamilyen vélt méltóságuk van, hanem az alattvalóiknak is. Egy szent ember igen merész kifejezést használt valamikor: ezt a bűnt még a vértanúság sem törli el. Ugyanis miért szenvedsz vértanúságot? Nemde Jézus Krisztus dicsőségére? Te pedig Krisztusért adod életed, de pusztítod az egyházat, amelyért meghalt Krisztus? ... Ellenségeink támadásai kevesebbet ártanak, mint megosztottságaink: azok az egyház dicsőségét növelik, ezek a világ gúnyjának szolgáltatják ki“ (Homilia 11,4 in Ep.). Lábnyomok Egyszer valaki azt álmodta, hogy az Úrral együtt menetelt az úton, miközben életének egyes jelenetei villantak fel előtte az égbolton. Visszapillantott, s két sor lábnyomot látott a homokban egymás mellett haladva: a sajátját és az Úrét... Amikor az utolsó jelenethez érkezett, újból visszapillantott a lábnyomokra. És ekkor észrevette, hogy az út folyamán sokszor csak egy sor lábnyom volt látható. Arra is felfigyelt, hogy ez életének legkeservesebb szakaszainál fordult elő. Bántotta a dolog és megkérdezte az Urat: Uram, Te megígérted, hogy ha követlek téged, Te mindig velem jársz életem útjain. De íme, a legnyomasztóbb esetekben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, hogy éppen akkor hagytál volna el, mikor leginkább szükségem volt Rád. Az Úr így felelt: Drága gyermekem, én szeretlek téged, és sohasem hagynálak el. A megpróbáltatás idején, < amikor úgy szenvedtél, — amikor csak egy sor lábnyomot látsz, — akkor karjaimra vettelek, és úgy hordoztalak. 70
