Szolgálat 73. (1987)

Tanulmányok - Ipacs Katalin: Marcello Candia, a szegények apostola

Külön fejezetet érdemel a Marcello Candia által brazil földön megvalósított két karmelita kolostor. Az egyik 1977 óta működik közvetlenül a macapái kórház mellett, a másikat már halála után 1984-ben, három nővére jelenlétében szentelik fel. Az egyiket Lisieux-i Szent Terézről a másikat pedig Avilai Szent Terézről nevezték el, és 4-4 firenzei kármelita nővérnek adnak otthont. A nővérek a szemlélődésen kívül részt vesznek a leprás betegek kezelésében, a magatehetetleneknek segítenek a háztartásban is. A macapái 4 kármelita nővér a kolostor körzetében lakó kb. 300 leprást látogatja rendszeresen. Marcello még a szokásosnál is több energiát, gondoskodást, szeretetet fektetett e két kármelbe. Giorgio Torelli szép hasonlattal (talán a legtökéletesebben kifejezve Marcello szándékát) azt írja, hogy az apostoli munkának az imából táplálkozó energiaforrásra van szüksége, nélküle összeomlik. A kórház, a lepratelep, az árvaotthon a riói favelában létesített iskolák hogyan működhetetné- nek, ha nem táplálná őket az ima „elektromos központja“.

Marcello Candia életében a legnagyobb helyet az ima foglalta el. Amikor emberfeletti munkabírásáról, soha ki nem merülő életkedvéről faggatják, így vall: „Nincsenek titkaim, vagy ha vannak, olyan titokról van szó, ami bárki számára elérhető. Egyetlen dolog a lényeges, az Istennel való belső egység és ez megvalósulhat az imán, az elmélkedésen, a szemlélődésen keresztül. Egy Istennel töltött óra bármilyen munkához megadja a szükséges energiát. Első az ima és csak azután következik az apostoli munka.“

Candia életének egyik kiváltságos tanúja, Pirovano püspök mondja róla: „Marcello imaélete mindig nagy hatást tett rám. Rendkívül mozgékony volt, megállás nélkül dolgozott, tervezett, beszélt, hogy meggyőzzön. Olyan volt, mint egy örökké működő motor. De ezt az egész hatalmas tevékenységet átitatta az Istennel való egység, az életté váló szüntelen ima, hiszen semmi más nem érdekelte csak Isten, a szegények és a szeretetművek. Nem hiszem, hogy voltak egyéb gondolatai, szerelmes volt Istenbe, a fájdalomtól vonagló emberiségbe, amelyet útjába helyezett az Úr."

Marcello Candia kétszeresen szerencsés ember. Először, mert Isten elhalmozta ajándékokkal: gazdagsággal, tehetséggel, jósággal. Szép mosolyú, megnyerő, divatos mai kifejezéssel élve, karizmatikus ember volt. De, ami a legfontosabb, jól gazdálkodott a kapott talentumokkal. „Gazdag létére szegénnyé lett, hogy szegénysége által mások meggazdagodjanak.“

III. Interjú Emília Candiával

Közös ismerősön keresztül kerültem kapcsolatba Marcello Candia Rómában élő húgával, Emília Candiával. Az öt testvér közül csak Marcello nem él. Az Emíliával folytatott beszélgetés, amelyet itt közlök, hozzásegített ahhoz, hogy még teljesebben megértsem Marcello életműve jelentőségét.

K: A testvérek hogyan fogadták Marcello elhatározását, azt hogy Brazíliába megy miszionáriusként, és vagyonával együtt életét is a szegények szolgálatába állítja?

59