Szolgálat 73. (1987)

Világiak - keresztény hivatás

lenne az, hogy „segítsék“ a hierarchiát. Esetleg még azt engedik meg, hogy egykor ezek közül a házas világiak közül egyeseket majd pappá szentelhet az egyház.

De valóban erre helyezi a zsinat a fő hangsúlyt, amikor a világiak papi méltóságát ismét központi témává tette? Minden jóakarat ellenére nem forog fenn ezeknél a törekvéseknél az a veszély, hogy „miniklerikusokká“ léptetünk elő egyes világiakat? A harmadik világ bázisközösségeinek vezetői között már felütötte a fejét ez a kísértés. Mind az evangéliumokból, mind pedig Szent Pál leveleiből világos, hogy Krisztus rendelt hierarchiát egyházában. De hogy ennek pontosan milyen legyen a viszonya a laikusokhoz, arról már nem nyilatkozott. S talán azért bizonytalanodnak el egyes papok hivatásuk gyakorlásában, mert nem tudják, mit kezdjenek azokkal a laikusokkal, akik legalább is annyi, ha esetleg nem több teológiát tanultak, mint ők. Mintha a szentségekre épülő hierarchia egyet jelentene a teológiai képzettséggel!

Ezeknek s hasonló problémáknak a láttán ne csodálkozzunk, hogy 1987 a világiak éve lesz. A szinódust előkészítő bizottság közzétett egy iratot (Lineamenta), amelyben sürgeti, hogy imádság, tanulmányok s megbeszélések által az egyház minden tagja s elsősorban a közvetlen érdekeltek, a világiak működjenek közre a római tanácskozás helyes előkészítésében.

Jelen számunk ezt a célt kívánja szolgálni. Az egyház történelméből emeltünk ki néhány fontosabb mozzanatot, s ezeken keresztül szemléltetjük, hogy egyes korszakokban milyen szerepet s feladatot töltöttek be a világiak a közösségben.

Legtöbbünk számára ismeretlen a laikusok helyzete az ősegyházban. Alexandre Faivre, lőveni professzor érdekes áttekintést nyújt az egyház életének első három századáról. Rendszerint ugyanis azt kutatjuk, hogyan alakult ki a hierarchia, pedig legalább olyan fontos tudni, miért is merült fel a laikus fogalma az őskeresztények között. A szerző azt is kiemeli, hogy mi lehet ezeknek a megállapításoknak jelentősége mai problémáinkra, s óv, ne akarjuk egyszerűen korunkba átültetni az elmúlt századok tapasztalatát.

A középkorban már keresztény az egész nyugati világ. S mégis itt vált szét — az egyházon belül! — az „egyházi“ és „világi“ hatalom. Ekkor jegecesedett ki a még ma is bántóan hangzó szóhasználat, miszerint az „egyház“ egyenlő a klerikusokkal, a világiak pedig szembeállnának vele. Hála Istennek, a XIII. század folyamán sokakban nem ez a jogi és társadalompolitikai megkülönböztetés volt a mérvadó. Bár laikusok voltak s maradtak, Assisi Szent Ferenc példájára radikális elkötelezettséggel követték Krisztust. Ezekre a főbb kezdeményezésekre valamint a világiak és a hierarchia részéről történt és az ezzel kapcsolatos elcsúszásokra mutat rá Szántó Konrád tanulmánya.

5