Szolgálat 73. (1987)
Tanulmányok - Francoise Tailleur: A világiak a II. Vatikáni Zsinat után
szolidaritást vállalnak minden emberrel, elősegítik a fejlődést, részt vesznek koruk küzdelmeiben. Érettek az Evangéliumra, amely vonatkozási pont és világosság számukra. Az evilági valóságok autonómiája, amely megállapítja és vállalja a szekularizációt, nem jelenti szükségképpen azt a szekularizmust, amely függetleníteni akarja a világ fejlődését és az emberi cselekvést a Teremtő és Megváltó Istentől. — Ismeretes, hogy a pogány reneszánsz korában nem egy keresztény aszkéta azzal gyanúsította és kárhoztatta ezt a „világot“, hogy a csalárd élvezet és a rossz szimbóluma. A keresztények megvetették ezt a „világot“, rettegtek az általa képviselt 'ismeretlen előtt, tekintetüket az ég, a végső valóságok felé fordították. Elhagyták tehát azt a területet, ahol üdvösségüket munkálniok kellett volna. Ugyanakkor szemük előtt zajlottak le a világraszóló események: a felfedezések, a társadalmi változások, amelyek új problémákat vetettek fel. Anélkül, hogy kifejezetten akarták volna, a keresztényeket elragadta a koráramlat: végül is a kiváltságosok oldalára kerültek és távol álltak a szociális igazságosságért folytatott küzdelemtől. így már az eszkatologikus reménység könnyen a „nép ópiuma“ szerepét játszhatta... Ebben az összefüggésben, nevezetesen a felvilágosodás filozófiája és az ipari kapitalizmus megjelenése hatására bontakozik ki a szekularizálódás. Nyugaton eltűnik a „keresztény rendszer“, magával együtt szétfoszlatva azt az ideológiát, amely a középkori feudalizmus maradványaként a szakralizálást vallotta. A „keresztény társadalom“ tapasztalata nyomokat hagyott egészen napjainkig, és néha nosztalgiát kelt. De ezentúl már autonómiát követel az ész, a technika és a tudomány, az egyéni szabadság — követvén saját törvényeiket. A most vázolt fejlődés meghatározó volt a laikátus új értelmezésében. A világiak sajátos hivatása az evilági valóságok prófétai átalakítása. Arra hivattak, hogy Krisztus szakramentumának tanúi legyenek a szekularizált világ szívében. Megélik a már elérkezett és még eljövendő Isten országa kezdeteit; hozzájárulnak eljöveteléhez mint a megtestesült és üdvözítő Isten partnerei, részesedve Krisztus személyes áldozatában. Felelős pluralizmus A társadalmi élet szekularizálódásában az a jó, hogy eltüntetett bizonyos kétértelműségeket. A II. Vatikánum hangsúlyozta azt, hogy az Egyház nem hatalmat akar gyakorolni, hanem szolgálni óhajtja a világot, az embereket. A szekularizált feladatok megvalósításában a világi hívő saját lelkiismereti felelősségére van utalva. Neki kell kitin omítania ítélőképességét, s az Evangéliumban ihletet és mértéket találnia, hogy aztán ahhoz igazítsa életét. Innen érthető, hogy a döntések és magatartások különfélék lehetnek, sőt még egymástól határozottan eltérők is. Kezdetben a valóságok azonosak mindenki számára, de a nézőpontok, elemzési módszerek, a tájékozódás és a képzés, sőt 45
