Szolgálat 73. (1987)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: A keresztény lelkiség alapjai Pázmány Péternél

keressük, a világi jók is hozzáadatnak, azokat is megkapjuk ráadásul. Miután az első részben — állandóan a Szentírást idézve — így megindokolta, miért kell mindenekelőtt az Isten országát keresnünk, a másodikban megmutatja, miként kell ezt naponta megvalósítania a kereszténynek. Több gyakorlati példát idéz, majd rávilágít arra, hogy ki-kli állapotbeli kötelessége teljesítésével valósíthatja meg Isten országának keresését és Isten szolgálatát: „Egy szóval, abban ál nemcsak cselekedetünk ízi és jó illattya, de az <is, hogy minden munkánkban, egyéb dolgok-előt és felet, Isten országát és igazságát keressük, hogy a mit hivatalunk- és tisztűnk-szerint mivelünk, azt tekél- letesen és jól mivellyük, arra igazítván, hogy abban Istennek engedgyünk, az ö tiszteletire és neve dícséretire cselekedgyük minden munkánkat. Ki-ki vagy tehát, járj-el abban, a mit Isten hivatalod- és állapotod-szerént kíván tolled. Igyekezzél, hogy tiszted- és kötelességed-szerént-való dolgaidat fogyat-kozás- nélkül, 'igazán végezzed és Istened tisztességére igazítcsad. Ha ezt miveled, igazán mindenekben Isten országát keresed“ (VII, 433-34).

Isten tehát nem kíván a kereszténytől lehetetlent (Pázmány példákat sorol fel: kemény vezeklés, böjt, roppant templomok építése...), majd így folytatja: „Semmit effélét nem kíván Isten tolled, a tekélletes jóság elnyerésére, csak olyan dolgot kíván, mely Isteninek segítő-malasztya-után akaratodon ál és annak hátra-hagyásában egyéb mentséged nem lehet, hanem a nem-akarom ...“ (VII, 434) Jól kell tehát teljesítenünk állapotbelli kötelességünket. Pázmány mindjárt megmagyarázza, mit jelent ez a jól. De előbb fontos megjegyzést tesz. Mintha csak a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű konstitúcióját olvasnánk: „Minnyájan egyenlő állapotúk és egy bivatalúk vagyunk abban, hogy a Szent Keresztségben felvettük a Christus bélyegét és keresztyénekké lettünk. Ez a hivatal kötelez minnyájunkat, hogy szabott üdőben imádkozzunk; misét, prédikációt halgassunk, egyéb szokott isteni szolgálatokat végbe-vigyünk. Ezt, a mivel tartozunk és a mit naponként mivelünk, mivellyük jól, az-az mivellyük úgy, a mint Isten kívánnya, abban csak Istenre nézzünk, csak az ő neve tisztességére igazításuk cselekedetünket. Ha ezt mivellyük, igazán keressük az Isten országát és igazságát. Ezen-kívül világi állapatunkban külömböző hivatalok és rendek vannak, kii fő, ki alacson közöttünk, ki egy-képpen, ki más-kép- pen keresi táplálását. Ha a mi rendünk és hivatalunk munkáit, mellyeket naponként cselekszünk, jól és híven cselekeszük, minden munkánk Isten országának keresése“ (VII, 434). Következik a példák felsorolása, a különböző foglalkozások említése: az emberi élet „comédia“, színjáték, abban mindenki más és más szerepet kap; a lényeg az, hogy jól játssza a szerepet. A keresztény életében a legfontosabb az, hogy „Istenhez-való akarattal és néki-való kedveskedés szándékával“ művelje tetteit, teljesítse állapotáéit kötelességét: „Ha jobbágy, ha szolga, ha szabó, ha ötvös, ács, kovács vagy akár-minémű műves vagy, elnyerheted az Isten országát, csak azt, a mit mivelsz, jól mivellyed ...“ Ehhez pedig jószándék (Isten dicsőségének keresése), minden hamisság, hiúság, haszonlesés kizárása szükséges.

35