Szolgálat 73. (1987)

Tanulmányok - Szántó Konrád: Laikus mozgalmak az Egyházban a XIII. század folyamán

Általában a papi zsolozsmát imádkozták. Aki a napi hét imaórát nem tudta elvégezni, bizonyos számú Miatyánkot imádkozott az egyes imaórák helyett. Az Úr asztalához évente háromszor: karácsonykor, húsvét és pünkösd ünnepén járultak, előtte elvégezvén a szentgyónást. Havonta egyszer de gyakran több­ször is közös szentmisén és oktatással összekötött gyűlésen vettek részt. Ada­koztak a szegény és beteg testvérek, nővérek számára, akiket hetente meg­látogattak. Gondoskodtak halottaik egyházi temetéséről, és érettük rendszere­sen szentmisét mondattak, melyen — aki tehette — részt vett. Támadó fegyvert nem viselhettek, és ha embertársaik ellen valamit vétettek, azonnal jóvá kel­lett tenniük. Ha nehézségek merültek fel a kibéküléssel és jóvátétellel kap­csolatban, kérniük kellett az illetékes püspök közbelépését. Ha a városi ható­ságok bántalmazták őket békeszeretetük miatt, elöljáróik tanácsára ugyan­csak igénybe vehették a püspökök segítségét. Ha közülük valaki az eretnek­ség gyanújába keveredett, annak püspöke előtt kellett magát tisztáznia. Ezek a szigorú előírások valamint életvitelük jól mutatja, mennyire egyhá- zias érzületű volt egész beállítottságuk és milyen szoros kapcsolat állt fönn a terciáriusok és a hierarchia között. Ez jellemezte természetesen nem csu­pán a ferences, hanem a dominikánus harmadik rendiek életét is. A ferences és domonkos harmadik rend nagy tömegeket magába foglaló helyi 'közösségei­vel, központi szervezeteivel, feltétlen egyházhűségével és mélységes vallásos­ságával a 13. század egyházának legbiztosabb támaszává lett. Ezt bizonyítja Pierre déllé Vigne levele, amelyet mint titkár, urához, II. Frigyes császárhoz (f 1250) intézett, aki IX. Gergely (1227-1241) és IV. Ince (1243-1254) pápasága idején élet-halál harcot vívott az egyház ellen. „A Kisebb Testvérek és a hit­szónok-rend tagjai ellenünk keltek: nyilvánosan ócsárolják a mi életünket és a mi viselkedésmódunkat, jogainkat szétmorzsolják és befolyásunkat meg­semmisítik. Most pedig, hogy hatalmunknak megadják az utolsó kegyelemdö­fést, és elvegyék tőlünk a nép meghódolását; két új testvérületet alapítottak, amelybe általában férfiak és nők tartoznak. Mindenki utánuk fut: alig van már valaki, aki ne lenne az egyikbe vagy a másikba beiratkozva.“4 Míg a ferences és domonkos harmadik rend bizonyos mértékben az Actio Catholica középkori változata, amelynek tagjai vallásos életük példájával és az egyház ügyeinek mindenben való támogatásával tűntek ki, a városokban létrejött betegápoló laikus közösségek fő oélja az irgalmas szeretet gyakor­lása volt. Az egyre jobbmódúvá lett városi polgárság által létesített kórházak­ban dolgozó férfiak és nők nem alakultak át betegápoló szerzetesrendekké, hanem a városi hatóság felügyelete alatt világi testvérieteket alkottak. Lelki ügyekben a püspök joghatósága alá tartoztak, lelki szükségleteikről pedig vagy az illetékes plébános vagy saját kórházlelkészük gondoskodott. Ennek a gon­doskodásnak a függvényében alakult ki a kórházak szelleme, a betegápolók­nak gondozottaik iránt érzett szeretete valamint a betegek türelme, gyógyulá­suk üteme vagy halálra való felkészülésük minősége. De nem egyszer hiány­zott a püspökből, a plébánosból, a kórházlelkészből a lelkek javáért minden 18

Next

/
Thumbnails
Contents