Szolgálat 72. (1986)
Eszmék és események - Kiállítás az Aacheni Katolikus Nagygyűlésen (Sipöcz Kálmán)
Hogy nézett ki ez Aachenban? 1780 és 1830 között a lakosság száma 20.000- röl 40.000-re nőtt. 30 posztógyárban 12.000 munkás dolgozott, azonkívül 12 varrótű-gyár működött. Ma jóhangzású utcákról — még a házszám és családnév is fel volt tüntetve — olvashatta a látogató, hogy a múlt század harmincas éveiben itt 57 m2-es „lakásban“ 7 személy élt és 4 szövőgép működött. (Otthonról dolgoztak be a gyárba.) Itt találkozunk a gyermekmunkával! Aachenban 12 órát dolgozhattak a gyerekek. Hogy az 1832-ben kitört kolera, majd tífusz pont ott szedte legtöbb áldozatát, nagyon is érthető. De az is, hogy az 1830 júliusában kitört párizsi forradalom lángja, tüze augusztusban már Aachenban lobogott. Ezek láttán a Szt. Pál plébánia káplánja, Josef Istas adta ki prédikációjában a jelszót, amelyet a kiállításon kéziratban olvashattunk: „Tehetnek róla, vagy sem, Testvérek, itt segíteni kell!“ Ahol éheznek, ott nem segítenek programok. Nellessen főplébános szervezte meg a Caritas-Kört, amelynek tagjai között ezeket a neveket olvashatjuk: Clara Fey, Anna v. Lommessen, Franziska Schervier, Pauline v. Mallinckrodt. Első gondjuk az volt, hogy betevő falatról és valamilyen alvóhelyről gondoskodjanak a nélkülözőknek. De később gyermekágyasoknak intézetet szerveztek, az utcára került leányoknak iskolát alapítottak, majd lakóotthont szereztek. Kezdetben az említett Caritas-Körben dolgoztak, de amikor látták, hogy mindez nem elég, szerzetesrendeket alapítottak: 1844-ben Cl. Fey „A Szegény Jézusról Nevezett Kongregációt“, 1845-ben Fr. Schervier „Szt. Ferenc Szegény Leányainak Társaságát“, őket követte Johannes Höver, aki „Szt. Ferenc Szegény Testvérei“ néven alapított rendet. Ebben, a történelemben egyedülálló szociális helyzetben ill. katasztrófában egyedül Jézus Krisztust és az ő emberszeretetét követték. És megtettek mindent, amit csak tudtak, és az nem is volt kevés. Kettőt közülük, Fr. Scherviert és P. V. Mallinckrodtot az utóbbi években avatta az Egyház a boldoggá. Utat mutattak. 1848-ban az első Német Kath. Nagygyűlésen, Mainzban Josef Lingens aacheni ügyvéd, a porosz parlament tagja Aachent és az egyház tevékenységét állította példaképül a közönség elé. Lingens még hozzáfűzte: „Mindezt megpróbálta az állam megakadályozni, ... de addig az egyházat nem lehet elintézni, míg a keresztény hit és a belőle fakadó felebaráti szeretet él.“ Másrészt világos volt, hogy mindez bármilyen hasznos, szükséges és sürgős is, csak elsősegélyt jelent. Hogy a munkásokon hathatósan segítsenek, arra többre van szükség: átfogó elméletre és intézményekre. Nicolaus Schüren az aacheni iparkamara titkára, akit inkább a „másik oldalon“ vélne az ember, odadörögte az 1863-as Katholikus Nagygyűlés hallgatóinak, akik között bizonyára nem egy volt, akit érintett: ......a csillogóra tiszt ítót gépre több gondot fordítanak, mint a vele egy ütemben dobogó szegény munkás szívére.“ „A szociális kérdés megoldása“ című könyvében, amdlyet többször is kiadtak, a próféták előrelátásával követeli: „Nem munkajogot, hanem jogot a 72
