Szolgálat 72. (1986)

Eszmék és események - Köztük lesz hajlékom - Karácsonyi gondolatok (Németh József)

külső valósággal, (vagy tán éppen ezért?) Mária nem felejti el üzenetüket, fontolgatja és átéli hitében: a valóság és az ígéret feszültségében. Karácsony olyan feszültséget hoz tehát a világba, amelyet a számító és okoskodó emberi értelem nem képes fel- illetve megoldani.

2. Karácsony éjszakájának eseményeivel nem minden előkészület nélkül került szembe az emberiség. Hosszú előtörténete van annak, hogy Isten emberré lett. Amikor Matthias Grünewald karácsonyi képén az angyalok mellé odafestette a prófétákat is, tudomásunkra akarta hozni, hogy Jézus születésének megértéséhez nemcsak az angyalok, hanem a próféták szava is szükséges. S Izrael prófétáinak küldetése nemcsak az ő koruk emberéhez szólt, hanem a jövőhöz is. Ezekiel Krisztus születése előtt 593-ban, a babiloni fogság idején ostorozta Izrael engedetlenségét és önteltségét. Hirdette, hogy ezekben a bűnökben keresendő számkivetettségük oka, de egyszersmind jelezte, hogy a zsidók vissza fognak térni hazájukba. Dávid király egyik utódja egyesíteni fogja Izrael és Júda birodalmát, Isten örök szövetségre lép népével, s megmenti, megerősíti, megsokasítja. S ígéretét így fejezi be: „Köztük lesz hajlékom, és az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek“ (Ez 37,27).

Amikor azt halljuk, hogy Isten köztünk lakik, elsősorban templomainkra, az „Isten házára“ gondolunk. Pedig Isten köztünk lakásának szándéka karácsony éjszakáján, Jézus Krisztusban lett teljes értelmű valóság. Isten Jézus Krisztusban, a valóságos emberben jött közénk. S ennek az Embernek nem adtak szállást: Mária az ökrök jászolába fektette Fiát. „övéi nem fogadták be" (Jn 1,11).

A lakáskérdés ma is a fiatal családok égető problémája. De karácsony mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy nemcsak nekünk, hanem Istennek is szüksége van lakásra: Köztünk akar lakni. Befogadjuk őt? Adunk neki szállást? Legtöbbször mintha megelégednénk azzal, hogy templomot építünk neki: „ott lakik az Isten“. Mintha mi bérbe adnánk Istennek egy szép házat! Nem véletlen tehát, hogy az örök Ige nem családi házban, hanem idegenben és istállóban született. S később sincs semmije, amire fejét lehajthatná. Olyanok társaságában él, akikkel nem szívesen vagyunk együtt: vámosokkal, bűnösökkel, számkivetettekkel. Nem felhívás ez számunkra? Hol kell keresnünk Istent, ha igazán meg akarjuk ünnepelni karácsony titkát? Nem tévedünk-e akkor, amikor úgy élünk, mintha az Emberfia a „keresztény nyugati kultúrában“ vett volna otthont magának? Nem jelentkezik-e egyre inkább Afrikában a négerek és Dél-Amerikában az elnyomottak között?

„Köztük lesz hajlékom.“ De hogy tudom felismerni a Mária mellett jászolban fekvő Gyermekben s a „nem nagyra értékelt“ embertársamban az Istent? Hogy ezt a Jézust felismerhessem, ahhoz az szükséges, hogy valamiképpen már bennem lakjon. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat (= szavamat), s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni“ (Jn 14,23). Ha szeretem, akkor már valamiképpen bennem van az Úr. Teljes ben- nem-lakását azonban szavának megtartásához köti: az képes befogadni az

69