Szolgálat 72. (1986)
Az egyház szava - A Szentatya ars-i beszéde
koznak el az emberek, s relatívnak tartják vagy elvetik azt az üzenetet, amelyet Krisztus és az Egyház nevében hirdettek. Suhard kardinális már az ötvenes években találóan jegyezte meg, hogy a pap az ellentmondás jele egy olyan társadalomban, amely kétségbe vonja üzenetét, sőt letűnt korba vagy az utópiák világába sorolja azt (vö. Le Prétre dans la oité). Azóta — sok egyházmegyében — kevesebb a pap és emelkedettebb az életkorok átlaga. Ez a korosztálypiramis gyakran megnehezíti a fiatalabb papok beépülését. Az elbátortalanodás táplálékot találhat saját papi lelkületűnkben is. Egyeseket megbénít a munka lassúsága, a sikertelenségek miatti keserűség vagy a végnélküli küszködés. Néha a keresztény és papi szellemen kívülálló ideológiából, néha pedig egy Rómával szemben megnyilvánuló bizalmatlanságból ered ez a megkeményedés. Mindez súlyként nehezedett és nehezedik a papi lelkületre. Az a benyomásom, hogy a fiatalabbak mentesebbek ezektől a hatásoktól. Biztatom tehát őket, s egyúttal kérem, hogy becsüljék meg az előző nemzedékek papjait: jó néhány változás közepette viselték el a legkeményebb megpróbáltatásokat, s igen gyakran az evangélium szellemében teljesítették megbízatásukat. Mindegyiketek ismeri a saját nehézségeit. Származhat az betegségből, az egyedüllétből, családi gondokból. A világ kísértései is csábíthatnak, vagy pedig lelki szegénység és emberi gyengeség aláz meg. „Cserépedényünk“ törékenységét is felajánljuk Istennek. Jó, ha emlékezünk rá, hogy az Arsi Plébános is megtapasztalt jó néhány megpróbáltatást: böjtjeitől és küldetésének fáradságaitól sanyargatott testének nyomorúságát, a plébánia híveinek meg nem értését és rágalmait, paptestvéreinek gyanúsító bírálatát és féltékenységét s egy titokzatos lelki próbát, amelyet „természetfeletti melankóliának“ nevezett Monnin abbé: lelki szárazságot, örök üdvéért való szorongást, a rossz szelleme elleni könyörtelen küzdelmet és egy bizonyos lelki éjszakát. A készséges és valóban lelki személyek ritkán mentesek ezektől a megpróbáltatásoktól. Az Arsi Plébánost, bár igen érzékeny és élénk természete volt, sohasem látták csüggedtnek; ő ellenállt ezeknek a kísértéseknek. A lelki megújulás eszközei Ti is ismeritek a megváltás útját és a megújulás eszközeit. Itt van mindenekelőtt a lelkiekben való állandó újrakezdés. Hogyan vihetnénk lelki válságban szenvedő korunknak gyógyulást, ha mi magunk nem egyesülünk mind mélyebben és mélyebben s elválaszthatatlanul Urunkkal, akinek szolgái vagyunk? Az Arsi Plébánosban rendkívüli vezetőt találunk erre. Ö mondotta: „A pap mindenekelőtt az imádság embere. Elmélkedésre, imára és az Istennel való egyesülésre van szükségünk.“ Nem ok nélkül sürgették lelki vezetőink, hogy mindennap s nagylelkűen szenteljünk időt az imádságra Isten jelenlétében. Naponta hallgassuk az ő szavát, dicsérjük őt és könyörögjünk hozzá, az 58
