Szolgálat 70. (1986)
Az egyház szava - II. János Pál pápa nagycsütörtöki levele
Igazán olyan lelkipásztor volt, aki bűnös népével egészen eggyéforrott. Kedves Paptestvérem, ne féljünk többé az ilyen egészen személyes, mindannyiunkra váró elkötelezéstől, amelyre az aszketikus fegyelem jellemző, amelyet a szeretet hevít. Ezt elvárja tőlünk Isten, aki akarja, hogy jól álljunk helyt papságunkban. A szinódusi atyák nemrég elhangzott szavai jussanak eszünkbe: „Úgy látjuk, hogy Isten a jelen nehézségekkel mélyebben meg akarja értetni velünk Jézus Krisztus keresztjének értékét, jelentőségét és központi szerepét“ (D/2). A papban Krisztus maga éli át újra lelkek üdvösségéért vállalt szenvedését. Adjunk hálát Istennek azért, mert megengedi, hogy így a szívünkben és a testünkben részesei legyünk a megváltás művének. Ezek szerint Vianney Szent János-Mária továbbra is eleven és ma is any- nyira időszerű hasznos tanúságtevője hivatásunk és papi szolgálatunk igazi valóságának. Emlékezzünk csak rá mindannyian, milyen mély meggyőződéssel szólt ő a papság nagyszerűségéről és nyilvánvaló szükségességéről. A papok, a papságra készülők, sőt azok is majd, akik későbben kapják meg a hivatást, mindenképpen nézzék, figyeljék az ő példáját, és kövessék is. A hívek pedig, ha az arsi plébánost megismerik, jobban megértik majd a papság és papjaik misztériumát. Az arsi plébános alakja örökre köztünk marad! XII. Zárószavak Szeretett Testvéreim, közölt gondolataim bárcsak felszítanák bennetek az örömet, hogy papok lehettek, és a vágyakozást is, hogy egyre inkább ilyen papokká legyetek! Az arsi plébános életének tanúságtétele még sok más gazdagságot is rejt magában. Érdemes továbbra is tanulmányozni. Szándékomban áll erre a tárgyra még bővebben visszatérni tervbevett zarándoklásom során, amelyre októberben szeretnék sort keríteni. Franciaország püspökei ugyanis meghívtak Arsba, hogy ott Vianney János-Mária születésének kétszá- zadik évfordulóját ünnepeljük. Ezt az első elmélkedést nektek címezem, Kedves Testvéreim, Urunk Vacsorájának nagycsütörtöki ünneplése közeledtével. Mindannyian egybegyűlünk ekkor egyházmegyei közösségeinkben, így örvendezve azon, hogy papok lehetünk, és avégett, hogy az egyházirend szentségének kegyelmét felszítsuk, s a hivatásunkhoz annyira nélkülözhetetlen szeretetet felélesszük. Tudjuk, hogy amit egykor Krisztus apostolainak mondott, most nekünk mondja: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért... Nem nevezlek többé szolgának benneteket... Barátaimnak mondalak benneteket“ (Jn 15,13-15). Urunk színe előtt, aki a szeretetet a maga teljességében tárta elénk, vállaljuk el megújult lélekkel papi kötelezettségeinket, mint papok és püspökök. Imádkozzunk kölcsönösen egymásért, ki-ki a maga testvéréért és mindnyájan mindnyájunkért. 75
