Szolgálat 70. (1986)
Tanulmányok - Gerda Hampel - Claudia Teichert: A feleségem a barátom
Igen, bizalmat és kedvet adhat a házasságokhoz a jelszó: a házasság — barátság! A házastársak — barátok. Az idős házasokban, negyven vagy akárhány év után is, jóleső érzést kelt a tudat, hogy házasságuk éveit barátokként, jóban-rosszban összeforrva élték át: mindig barátok maradtak. Veled és Istennel vagyok szövetségben, barátságban: ezzel a jelszóval érdemes házasságban élni. „Ha a barátság elemei hiányoznak, vagy nem eléggé fejlődtek ki, akkor a házasság ingatag alapokon áll. Igaz, a házasság több, mint barátság. Ha úgy tetszik, mondjuk így: egy zártkörű (exkluzív) barátság, de barátság“ (Jakob David). Tegyük hozzá, hogy szükség van közös barátokra is, akikben megbízhatnak, és akik révén életük egészséges módon kiszélesedik. Házasság mint barátság: talán szokatlan elképzelés. De igen üdvös célkitűzés! S végül egy példa, hogyan is festhet ez a gyakorlatban ... A férj, Tamás, idegesen jön-megy a folyosón. Felesége, Lenke, ma sem képes idejében elkészülni. Pedig ma nem akármilyen nap van: házasságuk tizedik évfordulója, s színházba akarnak menni, utána pedig ünnepi vacsorára ... No végre, jön. A férj nem szól semmit, de türelmetlen tekintete mindent elárul. „Szegénykém“, mondja kissé szégyenlősen Lenke, „már tíz év óta vagyunk együtt. Már rájöhettél volna, hogy sohasem fogok megjavulni.“ „Hát, ami azt illeti“, mondja Tamás, „jóval több, mint tíz éve ismerlek erről az oldaladról.“ — Beszállnak az autóba, indulnak. A férj folytatja: „Már a házasságunk előtt sem voltál pontos, soha.“ „Valóban“, ismeri be Lenke, „ez nagy hibám. Nem is hiszed, hányszor tettem fel magamban, hogy megváltozók. Hát nem megy. Nem megy!“ „Kár is erőlködnöd“, mondja kissé gúnyosan Tamás. „Sejtettem én ezt már előre, már az esküvőnk előtt.“ „Jé, és mégis elvettél? Azóta hányszor dühösködtél késéseimért!“ Közben rákanyarodtak a főútvonalra. Rövid csend után Tamás vallomása következett. „Még sohasem meséltem el neked, hogy amikor még nem voltál menyasszonyom, csak együtt jártunk, egyszer próbára tettelek.“ Lenke felkapta a fejét: „Mit csináltál?“ „Próbára tettelek. Emlékezz csak. Egyszer egy este, éppúgy mint most, színházba akartunk menni. Megegyeztünk, hogy a busznál várlak. Akkor azonban megesküdtem magamnak, hogy ha most is késel, szakítok veled. Csakhogy hát éppen azon az estén — hangsúlyozom: kivételesen — pontos voltál. No, gondoltam, majd csak megtanulja ez a lány a pontosságot.“ Lenke megkövültén bámult a férjére: „Mondd, tényleg szakítottál volna velem, ha akkor késem?“ — kérdezte megrökönyödve. * „Gondolom,- igen. Biztosan! De mi izgatott fel annyira? Hiszen révbe jutottunk!“ 58
