Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A barátság Boldog Elréd életében és tanításában

3. A barátság kifejlődése és gyakorlata

Elréd nem veti meg a serdülőkor felszínes, de őszinte barátságait. Beszélgető társa közli vele, hogy mindaz, amit Elrédtől hallott, olyan tökéletes és magasrendű, hogy erre nem is mer vágyakozni. Neki elég „beszélgetni, együtt nevetni és egymásnak szolgálatokat tenni, olykor ellentmondani egymásnak, de gyűlölet nélkül, úgy, ahogyan az ember önmagának mond ellent; s a ritka összekülönbözéssel csak megfűszerezni a gyakori egyetértést; tanítani egymást és tanulni egymástól.“

Mindez Elréd szerint egy mélyebb barátság kezdete lehet, ha mindketten növekednek a hitben és együtt törekednek a lelki értékekre.

A barátság gyakorlatának leírásában Elréd Ciceró barátságról szóló könyvét, nagy élményét kommentálja. Szerzetesélete elején megvetette; élete végén azonban, a lelki barátságról szóló műve utolsó részében visszatér régi kedvenc könyvéhez. A mai nem hívő-humanista olvasó számára is itt megmutatkozik Elréd barátságról szóló tanításának értéke. Igaz ugyan, hogy csak a hívó keresztény ismeri a barátság forrását és végső célját, de gyakorlása minden jó ember számára lehetséges. így a barátság gyakorlata és megértése bevezetheti a nyílt lelkű nem-hívőt a keresztény misztérium szívébe.

Elréd hangsúlyozza, hogy a barátságot önmagáért kell keresnünk, nem a haszonért, amelyet a barátságból meríthetünk. Nemcsak az anyagi előnyök keresését ítéli el. Annak sincs fogalma a barátságról, aki jótanácsért vagy vigasztalásért keresi. Mindkettő ugyan következhet a barátságból, de nem lehet a barátság indító oka. „Nem annyira a baráttól származó haszon — idézi Cicerót —, mint inkább a barát szeretető tölt el örömmel."

Minthogy az igazi barátság egy szívet és egy lelket jelent, és olyan hűséget, amely valamiképpen az örökkévalóság visszfénye a földön, jól meg kell válogatnunk barátainkat. Vannak hibák, melyek megnehezítik a barátságot. Lobbanékony, állhatatlan, gyanakvó és szószátyár emberekre nem könnyű rábízni magunkat. De ha egyébként tetszik életük és viselkedésük, törekedjünk arra, hogy alkalmassá váljanak a barátságra. Ne zárjunk ki mindenkit, aki ezekre a hibákra hajlamos, csak azokat, akik vagy nem képesek vagy nem hajlandók szenvedélyeiket megfékezni. Hiszen sokan vannak, akiket ugyan zavarnak ezek a szenvedélyek, de a velük való harcban csak jobbak lesznek. Veszélyesebbek azonban a következő típusok: az olyan ember, aki örömét leli a más/ik megrágalmazásában; aki hamis vádakkal szidalmazza barátját és ebben örömét leli; az, aki olyan fennhéjázó, hogy amikor barátját megsérti, nem képes megalázkodni és elismerni hibáját. A negyedik típus az, aki barátja féltett titkait kibeszéli. Az ilyen viselkedés minden jóérzést megöl, megmérgezi a baráti kapcsolatot. Az utolsó bűn, amely alkalmatlanná tesz a barátságra, a titkos megszólás: mint a kígyó, amely csendben mar meg haláios mérgével, olyan az az ember, aki a barátja háta mögött mond rosszat róla. Ha valaki ezekben a hibákban szenved, semmiképpen se válasszuk barátnak, amíg csak meg nem gyógyul.

43